Buemi úgy véli, jó esélyei vannak arra, hogy a Toro Rosso pilótája legyen

2008.12.17. 07:16
Címkék
Sébastien Buemi nagyon magabiztos a Toro Rosso volánjánál elért eredményei után, és úgy véli, jó esélyei vannak arra, hogy a 2009-es szezonban ő legyen az olasz istálló egyik pilótája.
Buemi 2009-ben a versenyeken is vezetheti a Toro Rosso autóját
Fotó: Reuters
Buemi 2009-ben a versenyeken is vezetheti a Toro Rosso autóját
Buemi 2009-ben a versenyeken is vezetheti a Toro Rosso autóját
Fotó: Reuters
Buemi 2009-ben a versenyeken is vezetheti a Toro Rosso autóját

A svájci versenyző meggyőző teljesítménnyel rukkolt ki a múlt héten a spanyolországi Jerezben, ugyanis az ő nevéhez fűződött a leggyorsabb köridő. Sőt ennyivel nem elégedett meg, hiszen ezen a héten is jó időket ér el.

A Toro Rosso-istállónál még nem jelentették be, hogy melyik két pilóta alkotja majd a versenyzőpárost a következő szezonban, valószínűleg az utolsó, decemberi teszt előtt derül ki, hogy ki a leggyengébb láncszem a Sébastien Buemi, Sébastien Bourdais, Szato Takuma hármasból.

„Természetesen azt remélem, hogy hamar meghozzák a döntést – mondta Buemi a száguldó cirkusz hivatalos honlapjának. – Jó lenne már karácsony előtt tudni, de egyelőre nem sürget az idő. Nagyon magabiztos vagyok a teszteken elért eredményeim után, és várom a csapat döntését.”

Buemi bizakodása nem nevezhető pusztán kincstári optimizmusnak, hiszen az ominózus jerezi teszteken megelőzte a nála tapasztaltabb Bourdais-t és Szatót is. „Igen, jó volt, hogy én álltam az élen, megelőzve csapattársaimat, jobban mondva két riválisomat a jövő évi versenyzői állásért vívott versenyben. Jelenleg elégedett vagyok, mert megtettem mindent, amit tudtam.”

A svájci pilóta, aki korábban a GP2-sorozatban versenyzett, ezen a héten is Formula–1-es autó volánjánál ülhet, igaz, nem a Toro Rosso, hanem a nagy testvér, a Red Bull egyik gépét vezetheti.

Buemi elmondta azt is, örül ennek a hirtelen jött lehetőségnek (amely Mark Webber sérülés miatti távolléte után hullott az ölébe), hiszen így újabb két napot tölthet el egy Formula–1-es versenygéppel.

„Különösen fontos nekem, hogy így Sébastien Vettellel tesztelhetek együtt, és azt hiszem, elleshetek tőle egy-két trükköt. Meg vagyok győződve arról, hogy ettől jobb pilóta leszek” – zárta mondandóját a 20 éves svájci versenyző.
Legfrissebb hírek

A Milan az első kaput eltaláló lövésből vezetést szerzett a Juve ellen

Olasz labdarúgás
26 perce

Három gól a 90. perc után – az ETO őrült hajrá végén tizenegyesgóllal verte meg a Honvédot

Labdarúgó NB I
42 perce

Európai kézilabdaligák: Pődör Rebeka nyolc gólt lőtt

Kézilabda
1 órája

US Open: Stollárék párosban kiestek, Szabalenka egyesben tovább menetel

Tenisz
1 órája

Osváth Attila: Úgy örültek, mintha nyertek volna

Labdarúgó NB I
1 órája

Borbély Balázs: Nem állt mellénk a szerencse, többet tettünk a győzelemért

Labdarúgó NB I
1 órája

Szélesi Zoltán: Reálisan ez volt benne a mérkőzésben

Labdarúgó NB I
1 órája

NB III: az Újpest hatot rúgott a Szegednek, a Cigánd ötöt vágott Nyíregyházán

Labdarúgó NB II
1 órája