Formula–1: a Force India szakított a Ferrarival

2008.11.08. 00:25
Címkék
Felbontotta szerződését a Ferrarival a Formula-1-es Force India csapat.
A két fél között 2007-ben született megállapodás arról, hogy az olasz gyár 2009 végéig szállít motorokat a sorozat idei újoncának, az együttműködés azonban egy év után véget ért.A Force India közleményben tudatta erre vonatkozó döntését, miközben megköszönte eddigi partnerének „magas színvonalú” támogatását.A csapat – amelynek két pilótája, a német Adrian Sutil és az olasz Giancarlo Fisichella egyetlen pontot sem szerzett a szezonban – egyelőre nem közölte hivatalosan jövőre vonatkozó elképzeléseit, egyes értesülések szerint ugyanakkor Vijay Mallya csapattulajdonos a McLaren-Mercedesszel szeretné szorosabbra fűzni kapcsolatát, azaz vélhetően Mercedes-motorok kerülnek majd az autókba.
Legfrissebb hírek

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
9 órája

Norris az élen nyitott a továbbfejlesztett McLarennel Brazíliában

F1
12 órája

„Nem fognak elhallgattatni” – Hamilton szerint Leclerc keményebben bánik a csapattársaival

F1
20 órája

A Ferrari a saját démonaival küzd, a Mercedes koronázásra készül Brazíliában

F1
2026.11.05. 16:55

Elhunyt Alan Jones, a Formula–1-es Williams-istálló első világbajnoka

F1
2026.11.05. 07:56

Charles Leclerc apa lett – nem ül autóba a brazíliai nyitó edzésen

F1
2026.11.04. 14:17

F1: Ocon helyett Rafael Camara versenyez Brazíliában

F1
2026.11.03. 22:38

Russell megszólalt az eltűnése után: Eljött a megfelelő pillanat, hogy őszintén, szívből beszéljek

F1
2026.11.03. 18:01