Hamilton: „Egyszerűen képtelenség szavakba foglalni az örömömet!”
Lewis Hamilton lett minden idők legfiatalabb Formula–1-es világbajnoka, miután az utolsó, Brazil Nagydíjat követően megnyerte a 2008-as versenysorozatot. A futam szavakkal le nem írható izgalmat, elképesztő drámát és sporttörténelmi eredményt hozott.

Fotó: Reuters
Lewis Hamilton (spakában) szerelőivel ünnepelt

Fotó: Reuters
Lewis Hamilton (spakában) szerelőivel ünnepelt
A 2008-as Formula–1-es világbajnokság utolsó futamán, a 36. Brazil Nagydíjon a hazai pályán versenyző Felipe Massa nyert, a brit Lewis Hamilton pedig ötödik helyen végzett. A brit pilóta a versenyen gyűjtött négy pontjának hála egy ponttal megelőzte 97 pontot gyűjtő brazil riválisát a pontversenyben.
GALÉRIA
A sportág első színesbőrű versenyzője – és immár világbajnoka – az egész futam során borotvaélen táncolt, hiszen míg Felipe Massa az élen autózva gyakorolt rá nyomást, ő hol az ötödik, hol a hatodik helyen haladva tartotta a legmagasabb szinten az izgalmakat.
„Először azt gondoltam, hogy megcsináltam. Megcsináltam? És amikor megmondták, akkor óriási örömöt éreztem!” – mondta Hamilton. Nem véletlenül volt nehéz elhinnie. Hiszen miután a rajt után másodszor, a futam hajrájában is elkezdett esni az eső, a német Sebastian Vettel két körrel a vége előtt megelőzte őt, és ezzel a McLaren versenyzője visszacsúszott a hatodik helyre, ami kevés volt a boldogsághoz, mert Felipe Massa megelőzte volna őt több futamgyőzelmének köszönhetően.
FUTAMRÓL FUTAMRA 2008
„Az egész családom itt van, így édesapám is. Hosszú volt az út idáig, és rengeteg támogatást kaptam az otthoni emberektől. A csapat fantasztikus munkát végzett egész évben, és minden jól sült el, amit csináltunk. Beleborzongok, ha belegondolok, hogy mennyien részesei voltak ennek a sikernek.”
A FORMULA–1 EDDIGI VILÁGBAJNOKAI
Aztán esni kezdett, és nem akartam több kockázatot. Amikor Vettel elmentem mellettem, és mondták, hogy előtte kell végeznem, nem hittem el. Aztán az utolsó kanyarban sikerült elmennem Glock mellett, és erre csak azt mondhatom, hogy csoda. Csak köszönetet mondhatok Istennek! Ez egy álom!” – mondta Hamilton.
Hihetetlen izgalom, dráma, elképesztő sportteljesítmények, és sporttörténelem néhány percbe sűrítve. Az ilyen versenyeken a vesztesek is hősökké avanzsálnak, bár Felipe Massát ez most aligha vigasztalja. „Sajnos, lemaradtunk egy ponttal, ám erről szól az autóversenyzés" – mondta a verseny után a futam győztese. Büszkének kell lennünk a versenyzésünkre és az egész idényünkre.”
„Ez egy újabb olyan nap volt az életünkben, amiből rengeteget lehet tanulni, ám jelenleg még a szomorúság az úr” – mondta a csalódott futamgyőztes.
AZ INTERLAGOSI HAJRÁ
A VILÁGBAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE
1. | Lewis Hamilton | McLaren-Mercedes | 98 |
2. | Felipe Massa | Ferrari | 97 |
3. | Kimi Räikkönen | Ferrari | 75 |
4. | Robert Kubica | BMW | 75 |
5. | Fernando Alonso | Renault | 61 |
6. | Nick Heidfeld | BMW | 60 |
7. | Heikki Kovalainen | McLaren-Mercedes | 53 |
8. | Sebastian Vettel | Toro Rosso-Ferrari | 35 |
9. | Jarno Trulli | Toyota | 31 |
10. | Timo Glock | Toyota | 25 |
11. | Mark Webber | Red Bull-Renault | 21 |
12. | Nelsinho Piquet | Renault | 19 |
13. | Nico Rosberg | Williams-Toyota | 17 |
14. | Rubens Barrichello | Honda | 11 |
15. | Nakadzsima Kazuki | Williams-Toyota | 9 |
16. | David Coulthard | Red Bull-Renault | 8 |
17. | Sébastien Bourdais | Toro Rosso-Ferrari | 4 |
18. | Jenson Button | Honda | 3 |
19. | Giancarlo Fisichella | Force India | 0 |
20. | Adrian Sutil | Force India | 0 |
21. | Szato Takuma | Super Aguri | 0 |
22. | Anthony Davidson | Super Aguri | 0 |
1. | Ferrari | 172 |
2. | McLaren-Mercedes | 151 |
3. | BMW Sauber | 135 |
4. | Renault | 80 |
5. | Toyota | 56 |
6. | Toro Rosso-Ferrari | 39 |
7. | Red Bull-Renault | 29 |
8. | Williams-Toyota | 26 |
9. | Honda | 14 |
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik