A pontverseny negyedik helyén álló Kimi Räikkönen úgy véli, még bármi megtörténhet az 58. Formula-1-es világbajnokság hajrájában, hiszen Lewis Hamilton isztambuli balszerencséje is jelentős változásokat hozott. A Ferrari finn klasszisa ígéri, minden futamon a maximumot nyújtja, mert csak így nyerheti meg az idei sorozatot.

Reuters
Boxkiállás Isztambulban

Reuters
Boxkiállás Isztambulban
„Minden egyes futam után azt kérdezik, milyen esélyeim vannak a folytatásra. Mindig azt válaszolom: várjunk az értékeléssel az utolsó brazíliai futamig. Akkor már pontos választ adhatok, de addig bármi előfordulhat” – mondta Räikkönen.
A Ferrari finn versenyzője ezután magyarázatot is adott utolsó mondatára.
„Isztambul tökéletes példája volt a kiszámíthatatlanságnak. Hamilton nagyszerűen versenyzett, rengeteg pontért küzdött, amikor váratlanul defektet kapott. Persze még így is szerzett pontokat, de kevesebbet, mint amennyit remélhetett” – szögezte le Kimi Räikkönen.
A maranellóiak ásza ezután „meg is fenyegette” a pontverseny brit éllovasát, kőkemény csatát ígért a szezon hajrájára.
„Biztos, hogy a folytatásban is mindent megtesz a sikerért, de mi is ugyanezt cselekdjük majd. Semmit sem vehetünk biztosra, minden versenyen a maximumra kell törekednünk” – jegyezte meg a népszerű klasszis.
A Hamiltontól 16 ponttal elmaradó Kimi Räikkönen jól tudja, már a szombati időmérő edzéseken is tökéletes teljesítményt kell nyújtania, mert Isztambulban éppen ezen a téren szenvedett vereséget a győztes Felipe Massától.
„Jobb produkció esetén enyém lehetett volna a legjobb rajthely Isztambulban. De nem sikerült, így már akkor tudtam, sorsom gyakorlatilag megpecsételődött. Tisztában voltam azzal, hogy a boxtaktikám sem ad esélyt a győzelemre, mert mindig csapattársam előtt mentem ki. Egyszer ugyan nagyon közel kerültem Felipéhez, de akkor éppen a második szakasz végéhez közeledtünk. Nem tudtam megelőzni, pedig nagyszerű volt az autóm. Akár gyorsabban is mehettem volna” – szögezte le a finn pilóta.
A száguldó cirkusz mezőnye jövő héten Monzában szerepel: az Olasz Nagydíjon egyértelműen a Ferrari lesz a legesélyesebb a győzelemre.
KIMI RäIKKÖNEN F-1-ES PÁLYAFUTÁSA
Legfrissebb hírek

Verstappen a „Fiat Puntóval” is dobogós lett Monzában
F1
2026.09.09. 07:53

Antonelli a monzai sikere után már második az olasz örökranglistán
F1
2026.09.08. 10:33

Antonelli monzai győzelmével végleg eldőlt a bajnoki cím sorsa?
F1
2026.09.06. 19:32




