Adrian Sutil mindenkit maga mögé utasított a szabadedzésen

2007.05.26. 12:46
Meglepetésre a német Adrian Sutil nyerte a Formula-1 Monacói Nagydíjának szombati szabadedzését. A Spyker versenyzője mögött Kimi Räikkönen lett a második, Lewis Hamilton pedig a harmadik. Fernando Alonso a hatodik helyen zárt.
Adrian Sutil nagy meglepetést okozott
Adrian Sutil nagy meglepetést okozott
Adrian Sutil nagy meglepetést okozott
Adrian Sutil nagy meglepetést okozott

A szabadedzés előtt tíz perccel elkezdett esni az eső Monte-Carlóban, ez nehezítette a versenyzők dolgát. Huszonöt perccel később viszont már jobbak lettek a körülmények, a pilóták is kimerészkedtek a pályára.

Ralf Schumacher nyitotta a gyors körök sorát, az ő eredménye 1:52.119 volt. A német nem sokáig maradt az élen, Mark Webber jobb időt ment nála, majd az ausztrál Davidsontól is visszavette az első helyet.

A csúszós pályán elég bizonytalanul mentek az autók, többen is megpördültek, illetve kicsúsztak. Kimi Räikkönen nem tartozott közéjük, az edzés 35. percében átvette az első helyet.

A finn körénél azonban előbb Hamilton, majd Liuzzi is jobbat ment, de a Ferrari új szerzeménye kétszer is megjavította a Red Bull versenyzőjének idejét, és 1:37.773-as körével az élre állt.

Räikkönen azonban elég hamar visszacsúszott az elsőről a harmadik helyre, hiszen előbb Jenson Button ment egy 1:37.507-es időt, majd Scott Speed is megelőzte: az amerikai feljött a második helyre.

Ezután Fernando Alonso fél másodperccel jobb időt futva megszerezte az első helyet, de Fisichella még nála is jobbat ment két tizeddel. Utána azonban nagy meglepetésre újabb váltás történt az élen: a Spyker volánja mögött Adrian Sutil 1:36.612-es idejével megnyerte a szabadedzést.

Az időmérő edzésre magyar idő szerint 14 órakor kerül sor.

MONACÓI NAGYDÍJ

SZABADEDZÉS
1 A Sutil (német) Spyker 1:36.612
2 K Räikkonen (finn) Ferrari 1:36.739
3 L Hamilton (brit) McLaren Mercedes 1:36.767
4 G Fisichella (olasz) Renault 1:36.784
5 S Speed (amerikai) Red Bull 1:36.954
6 F Alonso (spanyol) McLaren Mercedes 1:37.020
7 H Kovalainen (finn) Renault 1:37.214
8 N Rosberg (német) Williams BMW 1:37.388
9 J Button (brit) BAR Honda 1:37.442
10 F Massa (brazil) Ferrari 1:37.997
11 T Szato (japán) Super Aguri Formula One 1:38.121
12 M Webber (ausztrál) Red Bull 1:39.386
13 A Davidson (brit) Super Aguri Formula One 1:40.660
14 R Kubica (lengyel) BMW 1:40.791
15 N Heidfeld (német) BMW 1:40.835
16 V Liuzzi (olasz) Red Bull 1:41.108
17 R Barrichello (brazil) BAR Honda 1:41.442
18 C Albers (holland) Spyker 1:42.021
19 A Wurz (osztrák) Williams BMW 1:44.841
20 R Schumacher (német) Toyota 1:48.781
21 J Trulli (olasz) Toyota 1:48.843
Legfrissebb hírek

Norris letaszította az élről a Ferrarit a hungaroringi időmérő előtt

F1
2026.07.25. 13:35

Hamilton vezérletével a Ferrari a leggyorsabb a Hungaroringen; Antonelli a top 10-en kívül a második edzésen

F1
2026.07.24. 18:05

Leclerc nagy előnnyel nyitott az élen Verstappen és Hamilton előtt a Hungaroringen

F1
2026.07.24. 14:35

Piastri, Bearman és Colapinto sem ül autóba a Magyar Nagydíj kezdetén

F1
2026.07.22. 12:52

Antonelli maradt az élen, Hamilton összetörte a Ferrarit a spái időmérő előtt

F1
2026.07.18. 13:30

Verstappen nyitott az élen a két Ferrari kíséretében az első spái edzésen

F1
2026.07.17. 14:35

Hamilton nyitott az élen hazai pályán; Antonelli egyelőre Russell előtt Silverstone-ban

F1
2026.07.03. 14:35

Russell megszerezte a pole-t a két Ferrari előtt; Verstappen a falban zárta a spielbergi időmérőt

F1
2026.06.27. 17:10