Michael Schumacher nyerte meg a 3. Kínai Nagydíjat, a Formula–1-es világbajnokság idei 16. futamát, és mivel legnagyobb riválisa, Fernando Alonso második lett, a hétszeres világbajnok Ferrari világbajnok behozta a hátrányát a pontversenyben. Jelenleg Schumachernek és Alonsónak is 116-116 pontja van, de mivel a németnek ez már a hetedik futamgyőzelme volt az idén, átvette a vezetést (ebben az évben először). Alonso veresége elsősorban a Renault két óriási hibájának tudható be, az első boxkiállásánál ugyanis feltehetőleg rossz guminyomást állítottak be a mérnökök, majd a második garázslátogatásnál másodpercekig nem tudták kicserélni a jobb hátsó kerekét. A harmadik helyen Giancarlo Fisichella végzett, így a Renault ismét vezet a konstruktőrök között. Schumacher pályafutása 91. győzelmét aratta.

Reuters
A rajt utáni pillanatok: elöl Alonso, mögötte Button és Barrichello, a kép jobb szélén a parádésan rajtoló, és a kieséséig nagyszerűen versenyző Räikkönen, balra Michael Schumacher

Reuters
A rajt utáni pillanatok: elöl Alonso, mögötte Button és Barrichello, a kép jobb szélén a parádésan rajtoló, és a kieséséig nagyszerűen versenyző Räikkönen, balra Michael Schumacher
A rajtot simán vette az élről kezdő Alonso és csapattársa, Giancarlo Fisichella, míg a két hondást körbeautózta Kimi Räikkönen, de Jenson Button végül visszavette a 3. helyet. Michael Schumacher maradt a hatodik pozícióban, nem kockáztatott. Räikkönen az első kör végére megelőzte Buttont.A rajt nagy vesztese a Monzában 3. Robert Kubica volt, aki kicsúszott a pályáról, s a 9-ről a 17. helyre esett vissza.
Az első körökben Alonso remek tempót diktált, folyamatosan növelete előnyét, míg Fisichella kiváló „hátvédnek” bizonyult, picit lassította a vetélytársakat. A 9. körben Michael Schumacher simán elment Rubens Barrichello mellett, s az 5. helyen haladt tovább, hátránya mintegy 22 mp volt az élen száguldó legfőbb vetélytárshoz képest.
A 13. körben Räikkönen könnyedén megelőzte Fisichellát, így a Renault olasz pilótája már nem védhette tovább csapattársát. Hamarosan Michael Schumacher „lépett” előre, amikor elment Button mellett. A 16. körben Alonso megcsúszott, le is sodródott az ideális ívről, de vissza tudott térni.

Reuters
Michael Schumacher pályafutása 91. futmagyőzelmét aratta
SCHUMACHER ÉS ALONSO IDEI EREDMÉNYEI
Fernando Alonso eközben alaposan lelassult, körről-körre csökkent az előnye, s a 29. körben elengedte Fisichellát, de néhány méter után visszakapta az 1. helyet. A következő körben a Renault olasz pilótája simán elment csapattársa mellett, majd hamarosan Michael Schumacher is ugyanezt tette. A spanyol versenyző ezután már nem is tudta tartani a lépést, néhány kör alatt 10 mp-esre nőtt a hátránya.
Alonso a 36. körben ki is ment a boxba, de több mp-et veszített, mert jobb hátsó kerekét csak nehezen tudták lecserélni. Michael Schumacher autóján a 40. körben cserélték le az abroncsokat, míg Giancarlo Fisichella a következő körben ment ki. A Renault most kiválóan teljesített, de elveszítette pozícióját, amikor a lendületesen érkező hétszeres világbajnok simán megelőzte.
A hajrában a spanyol világbajnok elképesztő köridőket ment, mindenképpen meg akarta szerezni a 2. helyet csapattársától. Fisichella „ennek érdekében” alaposan lelassult, több mint 10 mp-es előnyt tékozolt el. A helycsere 8 körrel a leintés történt meg,
A végén cseperegni kezdett az eső, de ez már nem befolyásolta az élboly sorrendjét.. Két nagydíjjal a zárás előtt Michael Schumacher és Fernando Alonso azonos pontszámmal áll az összetett verseny élén, vagyis elképesztő izgalmakra számíthatunk a Japán és a Brazil Nagydíjon. Ha a német zseni nyer Szuzukában, s ellenfele nem szerez pontot, akkor eldől a világbajnoki cím sorsa. Alonso még nem biztosíthatja be címvédését Japánban, futamgyőzelem és Schumi-bukás esetén sem.
3. KÍNAI NAGYDÍJ, A VILÁGBAJNOKSÁG 16. FUTAMA, SANGHAJ
| 1. | M. Schumacher | német | Ferrari | 1:37:32,747 óra |
| 2. | F. Alonso | spanyol | Renault | + 3,121 |
| 3. | G. Fisichella | olasz | Renault | + 44,197 |
| 4. | J. Button | brit | Honda | + 1:12,056 |
| 5. | P. de la Rosa | spanyol | McLaren | + 1:17,177 |
| 6. | R. Barrichello | brazil | Honda | + 1:19,131 |
| 7. | N. Heidfeld | német | BMW | + 1:31,979 |
| 8. | M. Webber | ausztrál | Williams | + 1:43,588 |
| 9. | D. Coulthard | brit | Red Bull | + 1:43,790 |
| 10. | V. Liuzzi | olasz | Scuderia Toro Rosso | + 1 kör |
| 11. | N. Rosberg | német | Williams | + 1 kör |
| 12. | R. Doornbos | holland | Red Bull | + 1 kör |
| 13. | R. Kubica | lengyel | BMW | + 1 kör |
| 14. | T. Szato | japán | Super Aguri | + 1 kör |
| 15. | S. Speed | amerikai | Scuderia Toro Rosso | + 1 kör |
| 16. | C. Albers | holland | Spyker MF1 | + 3 kör |
| 17. | S. Jamamoto | japán | Super Aguri | + 4 kör |
| F. Alonso | Renault | 1:37.586 |
| R. Schumacher | német | Toyota | + 7 kör |
| F. Massa | brazil | Ferrari | + 12 kör |
| J. Trulli | olasz | Toyota | + 18 kör |
| T. Monteiro | portugál | Spyker MF1 | + 19 kör |
| K. Räikkönen | finn | McLaren | + 38 kör |
| 1. | M. Schumacher | német, Ferrari | 116 pont |
| 2. | F. Alonso | spanyol, Renault | 116 |
| 3. | G. Fisichella | olasz, Renault | 63 |
| 3. | F. Massa | brazil, Ferrari | 62 |
| 5. | K. Räikkönen | finn, McLaren-Mercedes | 57 |
| 6. | J. Button | brit, Honda | 45 |
| 7. | R. Barrichello | brazil, Honda | 28 |
| 8. | J. P. Montoya | kolumbiai, McLaren-Mercedes | 26 |
| 9. | N. Heidfeld | német, BMW-Sauber | 22 |
| 10. | P. De la Rosa | spanyol, McLaren-Mercedes | 18 |
| 11. | R. Schumacher | német, Toyota | 18 |
| 12. | D. Coulthard | brit, Red Bull Racing | 14 |
| 13. | J. Trulli | olasz, Toyota | 12 |
| 14. | M. Webber | ausztrál, Williams | 7 |
| 15. | J. Villeneuve | kanadai, BMW-Sauber | 7 |
| 16. | R. Kubica | lengyel, BMW-Sauber | 6 |
| 17. | N. Rosberg | német, Williams | 4 |
| 18. | C. Klien | osztrák, Red Bull Racing | 2 |
| 19. | V. Liuzzi | olasz, Toro Rosso | 1 |
| 1. | Renault | 179 |
| 2. | Ferrari | 178 |
| 3. | McLaren-Mercedes | 101 |
| 4. | Honda | 73 |
| 5. | BMW-Sauber | 35 |
| 6. | Toyota | 30 |
| 7. | Red Bull Racing | 16 |
| 8. | Williams | 11 |
| 9. | Toro Rosso | 1 |
| Futam | Rajtpozíció | Verseny |
| Bahrein | 4. | 1. |
| Malajzia | 7. | 2. |
| Ausztrália | 3. | 1. |
| San Marino | 5. | 2. |
| Európa | 1. | 2. |
| Spanyolország | 1. | 1. |
| Monaco | 1. | 1. |
| Nagy-Britannia | 1. | 1. |
| Kanada | 1. | 1. |
| Egyesült Államok | 5. | 5. |
| Franciaország | 3. | 2. |
| Németország | 7. | 5. |
| Magyarország | 15. | kiesett |
| Törökország | 3. | 2. |
| Olaszország | 10. | kiesett |
| Kína | 1. | 2. |
| Japán | ||
| Brazília |
| Futam | Rajtpozíció | Verseny |
| Bahrein | 1. | 2. |
| Malajzia | 14. | 6. |
| Ausztrália | 10. | kiesett |
| San Marino | 1. | 1. |
| Európa | 2. | 1. |
| Spanyolország | 3. | 2. |
| Monaco | 22. | 5. |
| Nagy-Britannia | 3. | 2. |
| Kanada | 5. | 2. |
| Egyesült Államok | 1. | 1. |
| Franciaország | 1. | 1. |
| Németország | 2. | 1. |
| Magyarország | 11. | 8. |
| Törökország | 2. | 3. |
| Olaszország | 2. | 1. |
| Kína | 6. | 1. |
| Japán | ||
| Brazília |
„Izgalmas, rendkívüli hétvége van mögöttünk. Pénteken még jó volt az idő, de szombaton már esőben tartották az időmérő edzést. A kvalifikáció során a legjobb tízbe akartam kerülni, a 6. hely remek eredménynek számított. A futam hasonlóan alakult, mint a Magyar Nagydíj, az abroncsok az elején lassabbak voltak, de később szerencsére felgyorsultam. A hajrában jókor cseréltünk száraz abroncsokra, utána jelentős előnyre tettem szert. Kockázatos volt a döntés, de bejött. Giancarlot akkor előztem meg, amikor a boxkiállás után lassabban jött ki. Erre számítottam, tudtam, ekkor lesz esélyem az első helyre.”
Fernando Alonso (Renault, 2. hely):
„Jól indultam, 15-20 körön át kiválóan mentek a dolgok. Az első boxkiállásra simára koptak az abroncsaim, így az első gumikat lecseréltük. Nem jól döntöttünk, mert elveszítettem a megfelelő tapadását, s az első helyemet. Száraz gumikon kellett volna maradnom. A második boxkiállás után már nem tudtam csodát tenni.”
Giancarlo Fisichella (Renault, 3. hely):
„Az elején a kelleténél nehezebb volt az autóm, a tapadással gondjaim voltak. A boxkiállás után már kiegyensúlyozottabb volt az autóm, de a hajrában ismét szenvedtem, amikor már sima gumikkal mentem. De elégedett vagyok eredménnyel, hiszen összetettben már a harmadik helyen állok.”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







