Michael Schumacher támadni akar a világbajnoki címért

2006.07.26. 15:20
Címkék
A hétszeres világbajnok Michael Schumacher jó esélyt lát arra, hogy az idei Formula-1-es világbajnokság hátralévő hét futamán legalább 18 ponttal többet gyűjtsön, mint a címvédő, s jelenleg is éllovas Fernando Alonso. Ebben az esetben ugyanis nyolcadszor nyerné meg a pontversenyt a Ferrari klasszisa, aki mindenképpen győzni akar a hétvégi Német Nagydíjon.


„A Formula-1-ben is pillanatok alatt változhat a helyzet, még a magabiztos előny is elolvadhat. Persze továbbra is saját feladatainkra és céljainkra összpontosítunk. Újabb győzelmekkel akarjuk nyomás alatt tartani ellenfelünket” – jelentette ki Michael Schumacher.

A szezonkezdetet „siratja” Montezemolo

Luca di Montezemolo Ferrari-elnök szerint a Renault és Fernando Alonso is annak köszönheti mostani előnyét, hogy a Ferrari és Michael Schumacher rosszul szerepelt a Formula-1-es szezon elején.

A maranellói csapat és a német világklasszis 27, illetve 17 pontos hátrányba került.A Renault és a Ferrari között azóta 21 pontra csökkent a különbség, míg Fernando Alonso tartja a távolságot Michael Schumacherrel szemben.

„Hiszünk abban, hogy le tudjuk dolgozni a hátrányt. Különböző okok miatt veszítettünk pontokat Malajziában és Ausztráliában is. Ha nem lettek volna a váratlan események,nem lennénk ilyen hátrányos helyzetben. Már vezethetnénk” – közölte a Ferrari-főnök.

A német klasszis természetesen tudja, nehéz dolga lesz, hiszen Alonsonak már az is elég, ha a folytatásban csak a 2. helyeket szerzi meg. Így ugyanis Michael Schumacher hiába nyer hétszer, csak 14 pontot tud ledolgozni 17 pontos hátrányából.

„Remélem, hogy fordítani tudunk, hiszen így lehetne igazán érdekes a szezon utolsó szakasza. De nem hiszem, hogy nyomaszthatna engem, hogy hatalmas az elvárás a csapaton belül, hiszen mindenki nagyon eltökélt. Rendkívül erős a győzniakarás, mindenképpen világbajnoki címre törünk” – mondta a sportág élő legendája.

A „hallható” elszántság ellenére Michael Schumacher nem akart jósolgatni a hockenheimi versennyel kapcsolatban, bár a fentebb olvasható mondatok után nincs is szükség erre.

„Természetesen jó eredményt várunk magunktól, de a múltban már sokszor tapasztalhattuk, a legkisebb dolog is befolyásolhatja a szereplést. Egy azonban biztos, száz százalék, hogy mindent megteszünk a diadalért. Győztesként akarjuk elhagyni Hockenheimet! – szögezte le Michael Schumacher.

Tavaly Fernando Alonso állt a dobogó legtetején a Német Nagydíj után.
Legfrissebb hírek

Orbán Viktor Brüsszelből üzent az MLSZ-közgyűlés résztvevőinek

Magyar válogatott
10 perce

Tízesből nyolcas – Boban szerint ez volt Szoboszlai klasszissá érésének kulcsa

Légiósok
25 perce

Európába költözik a Győr és a Szeged részvételével zajló amerikai torna

Kézilabda
43 perce

Már alakulnak a kajak párosok a válogatóra, újra összeállhat a Nádas, Tótka duó

Kajak-kenu
46 perce

Völgyi Péter: Ha már a lábukban nincs erő, a szívük vigye őket előre!

Kosárlabda
47 perce

Vitorlázás: Érdi Mária aranyéremmel hangolt a versenyszezonra

Egyéb egyéni
49 perce

Kiskutya bukkant rá az ellopott Rimet-kupára

Népsport
1 órája

Megvan a magyar válogatott új idegenbeli meze – kép

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik