MU: Erik ten Hag panaszkodott és irigykedett az Arsenalra

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.03.16. 11:27
A Real Betis elleni Európa-liga nyolcaddöntős párharc visszavágójára készülő Manchester Unitedben hosszú hetekre kidőlt Alejandro Garnacho, aki a Southampton elleni bajnokin szenvedett bokasérülést. Ezen felül négy angliai mérkőzésre ismét elvesztette Casemirót is, aki piros lapja miatt eltiltását tölti majd. Az MU-t egész idényben hátráltatják a sérülések és a betegségek, nem véletlenül panaszkodott erre a csapat menedzsere, Erik ten Hag a sajtótájékoztatón.

A Givemesport által feltöltött videóban Erik ten Hag elárulta, hogy ebben az idényben eddig csak egy olyan mérkőzése volt a gárdának, amelyen a teljes keret a rendelkezésére állt, ezen kívül mindig valamilyen problémával találták szembe magukat, legyen az sérülés, betegség vagy eltiltás. Az az egy meccs egyébként a Manchester City elleni hazai derbi volt, amelyet meg is nyert az MU. A holland menedzser a kifakadása végén példaként az Arsenalt hozta fel, amely szerinte szinte mindig a teljes keretével készülhet az aktuális meccsére.

Casemiróra egyébként a Betis ellen még számíthat Ten Hag, aki a hiányzók ellenére is nyugodtan készülhet a spanyolországi meccsre a háromgólos előny tudatában.

A mérkőzést kora este, a Ferencváros találkozója előtt rendezik.

Garnacho debütálására az argentin válogatottban még várni kell, pedig kapott behívót (Fotó: Getty Images)
Garnacho debütálására az argentin válogatottban még várni kell, pedig kapott behívót (Fotó: Getty Images)

A Manchester Unitednek egyébként jó esélye van arra, hogy megcsinálja azt, amit tavaly a Liverpool, azaz hogy mindegyik kupasorozatban, amelyben elindult, bejusson a fináléba. Az angol Ligakupát már megnyerte, a fogadóirodák által az Európa-liga legnagyobb esélyeseként jó eséllyel bejuthat csütörtökön a legjobb nyolc közé, míg az FA-kupában vasárnap a Fulham ellen kiharcolhatja az elődöntőbe jutást az Old Traffordon. Sűrű tehát a program, a tét is nő, nem csoda, hogy Ten Hag kiborult.

EURÓPA-LIGA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓK
21.00:
FERENCVÁROS–Bayer Leverkusen (német) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Az első mérkőzésen: 0–2
18.45:
Fenerbahce (török)–Sevilla (spanyol)
Az első mérkőzésen: 0–2
18.45: Freiburg (német)–Juventus (olasz)
Az első mérkőzésen: 0–1
18.45: Real Betis (spanyol)–Manchester United (angol) (Tv: RTL 3)
Az első mérkőzésen: 1–4
18.45: Feyenoord (holland)–Sahtar Doneck (ukrán)
Az első mérkőzésen: 1–1
21.00: Union Saint-Gilloise (belga)–Union Berlin (német)
Az első mérkőzésen: 3–3
21.00: Arsenal (angol)–Sporting CP (portugál) (Tv: RTL 3)
Az első mérkőzésen: 2–2
21.00: Real Sociedad (spanyol)–Roma (olasz)
Az első mérkőzésen: 0–2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik