Ekl: zárt kapus lesz az Újpest liechtensteini meccse – sajtóhír

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.06.29. 20:39
null
Az Újpest kupagyőztesként indulhat az Ekl első kiírásában (Fotó: Mirkó István)
Az Újpest az Európa-konferencialiga (Ekl) selejtezőjének második körében az FC Vaduzzal csap majd össze – mint utóbbi klub Radio Liectensteinnek adott tájékoztatásából kiderült a második meccsen zárt kapuk mögött.

 

A Magyar Kupa-győztes lila-fehérek a tervek szerint július 29-én lépnek majd pályára a svájci bajnokságban szereplő Vaduz otthonában. Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) korábbi elképzelése szerint a mérkőzésen nem vehettek volna részt vendégszurkolók, ám a Radio Liechtenstein híre szerint hazaiak sem fognak. A Vaduz megerősítette a rádióadó információit: a csapat otthonául szolgáló Sportpark Eschen felújítása a tervezetnél lassabban zajlik, és nem áll majd készen a július végi mérkőzésre.

Az Újpest a párharc első meccsét saját pályáján, a Szusza Ferenc Stadionban játszhatja majd le. Az a meccs a jelenlegi ütemterv szerint július 22-én lesz majd.

EURÓPA-KONFERENCIALIGA
SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ
NEM BAJNOKI ÁG

RFS (lett)/KÍ Klaksvík (feröeri)–Inter Turku (finn)/PUSKÁS AKADÉMIA FC (magyar)
ÚJPEST FC (magyar)–Vaduz (liechtensteini)
MOL FEHÉRVÁR FC (magyar)/Ararat Jereván (örmény)–Paide Linnameeskond (észt)/Slask Wroclaw (lengyel)
Partizan Beograd (szerb)–FC DAC 1904 (Dunaszerdahely, szlovákiai)
NK OSIJEK (Eszék, horvát)–Pogon Szczecin (lengyel)
Spartak Trnava (szlovák)/Mosta (máltai)–SEPSI OSK (Sepsiszentgyörgy, romániai)
Noah (örmény)/KuPS Kuopio (finn)–Vorszkla Poltava (ukrán)
FCSB (román)–Sahtyor Karagandi (kazah)
Arda Kardzsali (bolgár)–Hapoel Beer-Seva (izraeli)
Apollon Limassol (ciprusi)–Zilina (szlovák)/Dila Gori (grúz)
Csukaricski (szerb)–Sumqayit (azeri)
Gagra (grúz)/Szutjeszka (montenegrói)–Maccabi Tel-Aviv (izraeli)
FK Asztana (kazah)–Arisz (görög)
Szileksz (északmacedón)/Petrocub-Hincesti (moldovai)–Sivasspor (török)
AEL Limassol (ciprusi)–Siroki Brijeg (bosnyák)/Vllaznia (albán)
FK Szocsi (orosz)–FK Kesla (azeri)
IF Elfsborg (svéd)–Milsami Orhei (moldovai)/FK Sarajevo (bosnyák)
Dinamo Batumi (grúz)/Tre Penne (San Marinó-i)–BATE Boriszov (fehérorosz)
Dundalk (ír)/Newtown (walesi)–Levadia Tallinn (észt)/St Joseph's (gibraltári)
Sant Juliá (andorrai)/Gzira United FC (máltai)–HNK Rijeka (horvát)
Viktoria Plzen (cseh)–Dinamo Breszt (fehérorosz)
FC Europa (gibraltári)/Kauno Zalgiris (litván)–Glentoran (északír)/The New Saints (walesi)
Domzale (szlovén)/Swift Hesper (luxemburgi)–Honka Espoo (finn)/NSÍ Runavík (feröeri)
CSZKA Szófia (bolgár)–Sztruga (északmacedón)/Liepaja (litván)
Skupi (északmacedón)/Llapi (koszovói)–Santa Clara (portugál)
Hibernian (skót)–Mons Calpe (gibraltári)/FC Santa Coloma (andorrai)
Bala Town (walesi)/Larne (északír)–AGF Aarhus (dán)
Gent (belga)–Valerenga (norvég)
Dudelange (luxemburgi)–Stjarnan (izlandi)/Bohemians (ír)
Velez (bosnyák)/Coleraine (északír)–AEK Athén (görög)
Qarabag (azeri)–Asdod (izraeli)
Lokomotiv Plovdiv (bolgár)–Slovácko (cseh)
Universitatea Craiova (román)–Laci (albán)/FK Podgorica (montenegrói)
Decsics (montenegrói)/Drita (koszovói)–Feyenoord (holland)
Basel (svájci)–Sfintul Gheorghe (moldovai)/Partizani (albán)
Austria Wien (osztrák)–Racing FC Union (luxemburgi)/Breidablik (izlandi)
Olimpija Ljubljana (szlovén)–La Fiorita (San Marinó-i)/Birkirkara (máltai)
Hammarby (svéd)–Maribor (szlovén)/Urartu (örmény)
Molde (norvég)–Servette (svájci)
Suduva (litván)/Valmiera (lett)–Raków Czestochowa (lengyel)
FH Hafnarfjördur (izlandi)/Sligo Rovers (ír)–Rosenborg (norvég)
Köbenhavn (dán)–Torpedo Zsogyino (fehérorosz)
Panevezys (litván)–Vojvodina (szerb)
Hajduk Split (horvát)–Tobol Kosztanaj (kazah)
Aberdeen (skót)–Häcken (svéd)

BAJNOKI ÁG (a BL 1. selejtezőkörében búcsúzó csapatok)
Teuta (albán)/Sheriff Tiraspol (moldovai)–a BL-előselejtező torna döntőjének vesztese*
Malmö (svéd)/Riga FC (lett)–Shkëndija (északmacedón)/Mura (szlovén)
Dinamo Tbiliszi (grúz)/Neftci (azeri)–Maccabi Haifa (izraeli)/Kajrat Almati (kazah)
HJK Helsinki (finn)/Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)–HB Tórshavn (feröeri)/Inter Club d'Escaldes (andorrai)
Zalgiris Vilnius (litván)/Linfield (északír)–CFR Cluj (román)/Borac Banja Luka (bosnyák)
Ludogorec (bolgár)/Sahtyor Szoligorszk (fehérorosz)–Fola Esch (luxemburgi)/Lincoln Red Imps (gibraltári)
Folgore (San Marinó-i)/Prishtina (koszovói)–Flora Tallinn (észt)/Hibernians (máltai)
FERENCVÁROS (magyar)/a BL-előselejtező győztese*–Connah's Quay Nomads (walesi)/Alaskert (örmény)
Dinamo Zagreb (horvát)/Valur (izlandi)–Bodö/Glimt (norvég)/Legia Warszawa (lengyel)
*A BL-előselejtező elődöntője: Folgore (San Marinó-i)–Prishtina (koszovói), HB Tórshavn (feröeri)–Inter Club d'Escaldes (andorrai)

A selejtező 1. fordulójának első mérkőzéseitjúlius 22-én, a visszavágókat 29-én rendezik meg. A párharcokat az elöl álló csapatok kezdik hazai pályán.

KULCSDÁTUMOK
Selejtező, 1. forduló

Itt kapcsolódik be a Puskás Akadémia és a Mol Fehérvár FC.
Sorsolás időpontja:június 15.
Játéknapok:július 8. és 15.

Selejtező, 2. forduló
Itt kapcsolódik be az Újpest.
Sorsolás időpontja:június 16.
Játéknapok:július 22. és 29.

Selejtező, 3. forduló
Sorsolás időpontja:július 19.
Játéknapok:augusztus 5. és 12.

Selejtező, playoffkör
Sorsolás időpontja:augusztus 2.
Játéknapok:augusztus 19. és 26.

A csoportkör sorsolását augusztus 27-én rendezik, a csoportkör első játéknapja szeptember 16.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik