P. K. 2021.10.18 12:42

Celtic: arra számítanak, hogy a középpályán verhető a Fradi

A keddi Celtic–Ferencváros Európa-liga-mérkőzés kapcsán egy szurkolói portálnak nyilatkozott a magyar futballban jártas, Angliában élő újságíró, Tomasz Mortimer – a szigetországban úgy vélik, a középpályán verhető a magyar bajnok.

Skóciában úgy tartják, a középpályán verhető a Fradi, Stjepan Loncar (44) kapcsán megjegyzik, eddig nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket (Fotó: Havran Zoltán, archív)

 

A Celtic szurkolói oldala, a 67hailhail.com először is arról ír, hogy a Ferencváros, a Celtichez hasonlóan a keddi mérkőzésen bizonyíthatja, hogy az Európa-ligában az eddigi nulla pontja ellenére többre képes, és a meccs győztese még a továbbjutásért is versenyben lehet a folytatásban.

 
Celtic: ahol vallás a futball

Majd a HungarianFootball.com alapítóját, Tomasz Mortimert kérdezik arról, milyen változások történtek a Ferencvárosnál azóta, hogy a magyar csapat tavaly 2–1-re győzött Skóciában, és búcsúztatta a Celticet a Bajnokok Ligájától, hogyan fest a csapat játéka az új vezetőedzőnél, Peter Stögernél.

„A középpályást érzem a Ferencváros gyengéjének – kezdte Mortimer. – A csapat a nyáron elveszítette Ihor Haratint, aki igazán jó játékos, tavaly gólt is szerzett a Bajnokok Ligájában (Barcelonában, 11-esből – a szerk.). Őt most Vécsei Bálint helyettesíti, aki jó teljesítményt nyújt, de kicsit a semmiből került elő, tavaly nem sokat játszott az első csapatban és most hirtelen alapemberré vált. Stjepan Loncar és Kristoffer Zachariassen játszhat még ott, de annak ellenére, hogy milyen tehetségesek, egyelőre nem váltották meg a világot. Ez lehet az oka, hogy a korábban a Premier League-ben is szerepelt Muhamed Besicet is szerződtették, de ő az Európa-liágban ősszel nem játszhat.”

Ugyanakkor arról nem tesz említést Mortimer, hogy a középpályán az elmúlt időszakban a tunéziai Aissa Laidouni vezéregyéniséggé nőtte ki magát, és Vécsei mellett az ő teljesítménye is nagyban befolyásolhatja a Ferencváros eredményességét a Celtic Parkban. Ráadásul azért az öt évig külföldön futballozó 28 éves Vécseire sem mondhatjuk, hogy teljesen rutintalan lenne a nemzetközi porondon, nem véletlenül küldte őt pályára múlt héten a Wembleyben, az angolok elleni vb-selejtezőn Marco Rossi szövetségi kapitány. Besic szerződtetésére pedig Sigér Dávid sérülése miatt is lehetett szüksége a Ferencvárosnak. Ezzel együtt az igaz, hogy például a bosnyák válogatott Loncar eddig nem sokat tett hozzá a Ferencváros teljesítményéhez (kilenc tétmeccsen csak 357 perc jutott neki, egy-egy gólt és gólpasszt jegyzett a Magyar Kupában), a legutóbbi két bajnokin nem is játszott, az El-ben, az előző fordulóban pedig egy percre állt be a Betis ellen. Az is tény, hogy a középpályán sok múlhat majd a keddi mérkőzésen.

„A középpályán elúszhat a meccs a Ferencváros számára, mert a középpályásaik nem fogják tudni uralni a játékot – folytatta Mortimer. – Ez probléma a támadóknak, mert rengeteg jó képességű támadója van a csapatnak, akik azonban nem mindig kapnak elegendő labdát a középpályáról. A Betis és a Leverkusen ellen is ez volt a helyzet. Ha viszont a középpályán jobbak tudnak lenni, akkor nyerhetnek.”  

A szurkolói portál a Mortimer szavaihoz azt is hozzáteszi, hogy a Celticnek megvan a képessége arra, hogy a középpályán irányítsa a játékot. Kiemelik, hogy ebben meghatározó szerepe lehet a csapatkapitánynak, a 39-szeres skót válogatott Callum McGregornak, ugyanakkor kérdéses, hogy mellette játszhat-e egyszerre az idényben 19 tétmeccsen már hét gólnál és három gólpassznál járó David Turnbull és a 47-szeres ausztrál válogatott Tom Rogic. Alternatívaként a védekezőbb felfogású, izraeli válogatott Nir Bittont említik, függően attól, hogy a Celtic szakvezetője, Ante Postecoglu mennyire akar majd támadni a meccsen. A cikk a Ferencváros támadói közül egyébként a 18 tétmeccsen 11 gólt és hat gólpasszt elérő marokkói Ryan Mmaeét emeli ki.  

EURÓPA-LIGA
G-CSOPORT, 3. FORDULÓ

OKTÓBER 19., KEDD
16.30: Celtic Glasgow (skót)–FERENCVÁROS (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n! 
OKTÓBER 21., CSÜTÖRTÖK

18.45: Real Betis (spanyol)–Bayer Leverkusen (német) 

A G-CSOPORT ÁLLÁSA 
1. Leverkusen 2 2 6–1 +5  6
2. Betis 2 2 7–4 +3  6
3. FERENCVÁROS 2 2 2–5 –3  0
4. Celtic223–8–5 0
2021.11.25 18:31:11

Európa-liga K. T. I.

A Celtic taktikus futballt mutatott be, az 56. percben még vezetett is, ám a hajrát nem bírta ki az óriási német nyomással szemben.

2021.11.25 15:27:47

Európa-liga BORSOS LÁSZLÓ (összefoglaló), CSELŐTEI MÁRK (percről percre)

Tello révén már az ötödik percben előnyhöz jutott a hazai csapat, majd jött Canales bombagólja.

2021.11.24 23:28:35

Európa-liga THURY GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. Hol végezne az FTC a német, a spanyol vagy éppen a skót bajnokságban?

2021.11.04 20:15:56

Európa-liga BORBOLA BENCE (összefoglaló), BACSKAI JÁNOS (percről percre)

A magyar bajnok ismét kikapott a Celtictől, ezzel elúszott a remény a harmadik hely megszerzésére.