El: Szabó Zsolt szerint kizárhatják a Craiovát a sorozatból

MTI MTIMTI MTI
2019.08.02. 12:52
null
A Honvéd már csak az UEFA-ban bízhat (Fotó: MTI)
Szabó Zsolt korábbi FIFA-játékvezető szerint nem lenne meglepetés, ha az Európai Labdarúgó-szövetség kizárná a CSU Craiovát az Európa-ligából azt követően, hogy a román csapat botrányos körülmények között harcolta ki a továbbjutást a Budapest Honvéddal szemben.

A csütörtök esti visszavágó kirívó incidense a 120. percben történt: miközben a játékosok egymással kakaskodtak, a játékvezető közvetlen közelében felrobbant egy pályára bedobott hanggránát. Emiatt több mint fél órát állt a játék, majd jöhettek a tizenegyesek, a negyedik játékvezető felügyelete mellett.

Kizárás? Pénzbüntetés? Mit érhet el a Honvéd az Európa-liga-meccs megóvásával?
A román sajtó zárt kapus büntetésre számít a Craiova esetében – lapszemle
Ezért nem szakította félbe a Honvéd meccsét a bíró – sajtóhír
Megóvja a Honvéd a Craiova elleni mérkőzést – hivatalos
Sannino: Mindenki látta, mi történt! Hihetetlen!
A Honvéd botrányos meccsen esett ki az El-ből Romániában

Szabó Zsolt pénteken az M1 aktuális csatornán arról beszélt, számára az volt a legfurcsább, hogy az illetékesek nem követték az UEFA-protokollt, amely szerint ilyen esetben esetben semleges, nyugodt helyen – például az UEFA-ellenőr számára biztosított szobában – kell megtárgyalni, folytathatják-e a mérkőzést.

Ezzel szemben Romániában a pálya szélén tanácskoztak, miközben a nézőtéren több mint húszezer szurkoló fütyült. Szabó Zsolt elmondta, ez olyan nyomást helyezhetett a döntéshozókra, amely alapvetően megkérdőjelezi a döntés semlegességét és átgondoltságát.

Szabó úgy fogalmazott, nem lepné meg, ha az UEFA kizárná a Craiovát, ellenkező esetben a szervezet legalizálná az ehhez hasonló nézőtéri viselkedést, ami ellen például a Magyar Labdarúgó-szövetség vezetői évek óta hatékonyan harcolnak. Hozzátette, a nemzetközi kupasorozatok rendkívül sűrű programja miatt a döntés egy-két napon belül várható, az újrajátszás elrendelése viszont kizárható.

A párharc továbbjutója – jelenleg a Craiova – a görög AEK Athénnal találkozik.

Legfrissebb hírek

Nem lehetnek magyar szurkolók a grúziai Nemzetek Ligája-mérkőzésen

Magyar válogatott
20 órája

Vb-döntős partjelző tevékenykedik az FTC Plzen elleni El-meccsén

Európa-liga
Tegnap, 13:33

A Csíkszereda csak megszorítani tudta a bajnok Craiovát

Minden más foci
2026.10.11. 19:25

Rossi és Szoboszlai sincs jó véleménnyel róla – európai össztűz zúdult az összevont őszi válogatott szünetre

Magyar válogatott
2026.10.09. 15:18

Toni Kroos edzőként térne vissza a futballba

Minden más foci
2026.10.08. 20:45

UEFA: Ceferin harcba száll negyedik elnöki ciklusáért is

Minden más foci
2026.10.08. 14:34

Ismerős horvát bíró vezeti az ukrán–magyar Nemzetek Ligája-mérkőzést

Magyar válogatott
2026.10.03. 10:38

Negreira-ügy: közleményben védte meg magát a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2026.10.01. 19:17