Tokió 2020: beoltják az összes spanyol sportolót az olimpia előtt

2021.05.06. 19:39
A tokiói olimpiára utazó összes spanyol sportolót beoltják a koronavírus elleni vakcinával, jelentette be csütörtökön az ország kulturális és sportminisztériuma.
José Manuel Rodríguez Uribes miniszter kiemelte: az országban élők közös döntése volt, hogy beoltsák azokat a sportolókat, akik Japánban őket képviselik majd az ötkarikás játékokon. Hozzátette: a jövő héten ugyanebben a témában egyeztet Miguel Carballedával, a paralimpiai bizottság elnökével is.Alejandro Blanco, az olimpiai bizottság első embere kiemelte: egyelőre 240 sportoló került fel a listára. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy még jelenleg is tart a kvalifikációs időszak, és vannak olyan sportágak, ahol csak június végén zárul. A sportvezető közölte: számításai szerint a spanyol olimpiai küldöttség 550-600 személyből áll majd.A spanyolok előtt már több országban – egyebek mellett Ausztráliában, Franciaországban és Kanadában – jelentették be, hogy az olimpiára utazó versenyzőik oltást kapnak.A tavalyról idén nyárra halasztott ötkarikás játékok megnyitója a tervek szerint július 23-án lesz, a versenyek augusztus 8-ig tartanak. A paralimpiára augusztus 24. és szeptember 5. között kerül sor.
Legfrissebb hírek

Tehetséges távolugró is életét vesztette a toledói vonatbalesetben

Egyéb egyéni
2026.10.30. 09:01

Dél-Afrika olimpiai rendezésre pályázna

Egyéb egyéni
2026.10.29. 13:07

Los Angeles 2028: bemutatták a hivatalos szlogent

Egyéb egyéni
2026.10.28. 15:58

Valóságos regény az 1956-os melbourne-i olimpia magyar küldöttségének utazása

Népsport
2026.10.25. 09:37

Gyulay Zsolt: Egy budapesti központú közép-európai olimpiának minden pályázóval szemben nagy esélye lehet

Egyéb egyéni
2026.10.21. 12:35

Triatlon: Katona Korinna ifjúsági Európa-bajnoki ezüstérmes

Utánpótlássport
2026.10.17. 20:58

A FIFA húszezer dolláros büntetést rótt ki a spanyolokra

Spanyol labdarúgás
2026.10.16. 17:12

Nem csak a belgák juthattak ki csalással 3x3-as kosárlabdában a tokiói olimpiára – a mieink továbbra is igazságtételre várnak

Tokió 2020
2026.10.16. 11:56