Gyász: elhunyt a négyszeres olimpiai bajnok Kulcsár Győző

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2018.09.20. 09:44
null
Kulcsár Győző 77 évet élt (Fotó: Nemzeti Sport)
Hetvenhét éves korában elhunyt Kulcsár Győző, a Nemzet Sportolója, négyszeres olimpiai bajnok párbajtőröző.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) csütörtökön arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a sportember szerda este hunyt el.

Kulcsár Győző 1940. október 18-án született, Budapesten. A vívással 15 éves korában ismerkedett meg és 22 évesen már egyéniben megnyerte a magyar bajnokságot.

A magyar válogatottban 1962 és 1979 között szerepelt, az 1964-es, az 1968-as és az 1972-es olimpiai játékokon csapatban szerzett aranyérmet, Mexikóvárosban egyéniben is diadalmaskodott. Az 1972-es müncheni játékokon és négy évvel később Montrealban egyéniben bronzérmet nyert.

Csapatban háromszoros világbajnok, továbbá két világbajnoki ezüst- és négy bronzérem tulajdonosa, többszörös országos bajnok.

A kiváló sportoló mérnöki diplomát szerzett, ám csak rövid ideig hasznosította ezen tudását. Sportolói pályafutását követően, 1979-ben már főtitkárként irányította a Magyar Vívószövetséget, majd hat éven keresztül szövetségi kapitányként dolgozott. 1985-től mesteredző.

Kapitánykodása után, 1986-ban Olaszországban vállalt munkát. Vercelliben 2001-ig dolgozott sikeresen, tanítványai közül Maurizio Randazzo olimpiát (is) nyert, míg Elis Uga ötkarikás ezüstérmet, illetve Európa-bajnoki aranyat szerzett.

A sydneyi olimpia után hazatért, s 2001 és 2008 között a Bp. Honvéd szakosztályának mestereként többek között az ő tanítványa volt Nagy Tímea olimpiai bajnok párbajtőrvívó. 2000-ben tagja lett a Minden Idők Legjobb Magyar Sportolói Egyesületnek, a Halhatatlanok klubjának. 2006-tól 2012-ig a párbajtőrözők szövetségi kapitánya volt. Legutóbbi nagy sikerét Szász Emesével érte el, aki Rióban nyert aranyérmet.

2004-ben a Nemzet Sportolójává választották. 2010 októberében világszerte nagyra becsült sportolói pályafutása, olimpiai és világbajnokokat nevelő edzői-nevelői tevékenysége, példaértékű életútja elismeréseként megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje (polgári tagozat) kitüntetést. 2012-ben Prima Primissima Díjat kapott. 2016-ban Magyar Érdemrend Középkeresztje a csillaggal kitüntetést vehetett át. 2016-ban Pro Urbe Budapest díjat kapott. A Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) és a MOB életműdíját 2017-ben kapta meg.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Magyar Olimpiai Bizottság a saját halottjának tekinti Kulcsár Győzőt.

„Győző nagyon nagy ember volt. Tizennégy évig dolgoztunk együtt, az utolsó évünkben, Sydneyben megszereztük a második olimpiai bajnoki címünket csapatként. Ennek az aranyéremnek minimum a fele őt illeti, mert ha ő nincs ott mellettünk, ha ő nem tanít, teljesen biztos, hogy én nem lennék ma kétszeres olimpiai bajnok. Az egész egykori csapatunkat nagyon lesújtotta a halálhíre, meg is beszéltük azonnal, hogy a temetésére Budapestre utazunk, mert szeretnénk méltó módon búcsút venni a Mestertől” – mondta lapunknak Kulcsár Győzőről a kétszeres olimpiai és háromszoros világbajnok Maurizio Randazzo, aki 1996-ban Atlantában és 2000-ben Sydneyben a magyar szakember irányítása alatt nyerte meg az olasz párbajtőrcsapat tagjaként az ötkarikás játékokat.

Kulcsár Győző világbajnok és olimpiai ezüstérmes tanítványa, Boczkó Gábor elmondta, mesterének köszönheti, hogy topversenyző vált belőle.

„A vívás volt a mindene, edzőként, szövetségi kapitányként pedig tűzön-vízen átment a versenyzőiért, hogy mindenki a lehető legjobb háttérrel készülhessen a versenyekre. Amikor 2001-ben hazajött, új szemlélet költözött a párbajtőrözésbe, sokkal többször mentünk le Tatára edzőtáborba, azért edzettünk szombaton és vasárnap, mert akkor mindenki ráért, nem kellett iskolázni. Minden egyes edzés után úgy éreztük, hogy végünk van, szinte kizsigerelt minket a páston, de abból tudtunk erőt meríteni, hogy ez vezet sikerre. Emellett Győző olyan szépen vívott, hogy mindenki a csodájára járt, nem véletlenül hívták a vívás Paganinijének, mert olyan szépen szólt a kezében a penge, mint a hegedű. Jó lett volna még néhány évig nézni ezt a gyönyörű mozgást, ám sajnos elveszítettük, így most már az a dolgunk, hogy a munkamódszerét továbbvigyük, és a szemléletét beleplántáljuk a mostani gyerekekbe” – mondta Boczkó Gábor a Nemzeti Sportnak.

„Ami a személyes kapcsolatunkat illeti, én előtte is eredményes vívó voltam, de ő kellett ahhoz, hogy topversenyző váljék belőlem. Kemény edző volt, de jó edző – mind a páston, mind pedig a pást mellett. Ám ez kellett az eredményekhez, és azt gondolom, a sportolói és edzői eredménylistája nem szorul magyarázatra. Büszke vagyok arra, hogy a tanítványa lehettem…” – tette hozzá a világbajnok és olimpiai ezüstérmes párbajtőrvívó.

A Nemzet Sportolója, Kamuti Jenő számára nagyon nehéz lesz feldolgozni Kulcsár Győző elvesztését.

„Sportolóként és emberként is a legjobbak közé tartozott. Teljes életet élt, mindig tisztességesen, sosem botlott meg. Szigorú volt a tanítványaival, de önmagától követelte meg a legtöbbet. Ugyanakkor sosem bántott senkit, mindig mély szeretettel foglalkozott mindenkivel, az idősebbet ugyanúgy megsimogatta, ahogyan a gyermeket. Szoborszerű tisztasággal, de nagyon is emberien élt. Sok mindenben segítettük egymást, legyen szó sportról, orvoslásról vagy az élet bármilyen területéről, nyugodtan lehetett kérdezni őt, jobbra vagy balra menjek-e az úton” – emlékezett vissza Kulcsár Győzőre lapunk megkeresésére Kamuti Jenő.

„Intelligens, művelt ember volt, akinek a csomagjában a versenyekre utazva a nagy vívózsák mellett elfértek a vastag könyvek is. Nem hiszem, hogy létezik a világon olyan, aki ismerte őt, és haraggal beszélne róla, és nem azért mondom, mert most ment el. Genetikailag kódolva volt benne a játékosság és a bohémság, de nem mindenáron. A müncheni olimpia előtt jártunk, amikor az egyik zsugapartin egyszerűen felállt az asztaltól, mert az egyik társa csalni akart. Nem tűrte az ilyesmit. Az elmúlt két évben méltósággal viselte a betegségét, nem mutatta a szenvedését. Az utolsó két-három hétben, amikor már pusztította, marta a betegség, akkor is engem vigasztalt, hogy milyen rossz lehet nekem ez… Csodálatos ember volt, akinek az elvesztését nagyon nehéz lesz feldolgozni” – mondta az olimpiai ezüstérmes tőrvívó.

2017 januárjában az MSÚSZ és a MOB életműdíjjal tüntette ki (Fotó: Koncz György)
2017 januárjában az MSÚSZ és a MOB életműdíjjal tüntette ki (Fotó: Koncz György)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik