Evezős-vk: egy éremmel zárt a magyar csapat

V. J./MTIV. J./MTI
Vágólapra másolva!
2023.05.07. 17:19
null
Pétervári-Molnár Bendegúz (Fotó: Magyar Evezős Szövetség)
Címkék
A magyar csapat egy-egy hetedik, nyolcadik és kilencedik helyezést ért el az evezősök zágrábi világkupaversenyének záró napján, így a szombaton szerzett egy éremmel – bronzzal – fejezte be a viadalt.


Női egypárban Bertus Kitti második lett a B-döntőben, ezzel összesítésben a hetedikként végzett.

A férfi kormányos nélküli ketteseknél a Juhász Adrián, Simon Béla kettős nyolcadik, egypárban Pétervári-Molnár Bendegúz kilencedik lett, míg kétpárban az Ujhelyi Mihály, Szklenka Bence duó nem volt a rajtnál, így helyezetlenül zárt.

Szombaton az olimpiai programban nem szereplő versenyszámok döntőit rendezték, ekkor szerezte Galambos Péter a magyar csapat egyetlen érmét. A könnyűsúlyú egypárban kétszeres Európa-bajnok szlovén és svájci riválisai mögött 7:00.41 perces idővel a harmadik helyen ért célba.

A horvát fővárosban 27 nemzet 115 hajóegysége állt rajthoz.

Legfrissebb hírek

Susan Francia részben magyarul köszöntötte fel Karikó Katalint anyák napján – kép

Egyéb egyéni
56 perce

Evezés: eljött a fiatalok ideje

Utánpótlássport
Tegnap, 9:20

Kihirdették a magyar kereteket az evezős Európa-bajnokságokra

Egyéb egyéni
2025.05.09. 15:20

Evezés: két ezüstérmet szerzett a csengcsoui nemzetközi egyetemi regattán a Széchenyi István Egyetem

Egyéb egyéni
2025.04.24. 19:06

Evezés: Több kimagasló tehetséget is látok a fiataloknál – Simon Béla

Utánpótlássport
2025.04.19. 09:05

Átalakítja a világversenyek programját a Nemzetközi Evezősszövetség

Egyéb egyéni
2025.03.20. 14:43

Visszavonult a párizsi olimpiai bajnok

Egyéb egyéni
2025.03.18. 13:16

A világ legjobb edzője támogatja a magyar evezős szövetségi kapitányok munkáját

Kajak-kenu
2025.03.17. 17:08
Ezek is érdekelhetik