Darts-vb: Michael Smith óriási meccsen verte Jonny Claytont

Vágólapra másolva!
2021.12.30. 00:10
null
Michael Smith nagy csatában jutott tovább (Fotó: Getty Images)
Gary Anderson 4:3-ra győzött Ian White ellen a PDC-dartsvilágbajnokság harmadik fordulójában. A nyolcaddöntők is megkezdődtek, Gerwyn Price a papírformának megfelelően nyert Dirk van Duijvenbode ellen (4:1), míg Michael Smith Jonny Claytont búcsúztatta fantasztikus mérkőzésen (4:3).


A 2015-ben és 2016-ban is győztes Gary Andersonnak nem ment a játék a mérkőzés elején, az első három szettet elveszítette a 27. kiemelt Ian White ellen. A következő szett azonban már a skót klasszisé volt, majd a szünet után ismét ő örülhetett. A hatodik szettben hozta az első két leget White, majd a negyedik legben meccsnyila is volt, de hibázott – ez megbosszulta magát, Anderson egyenlített, majd behúzta a játszmát (3:3), jöhetett a döntő szett. Itt már nem volt kérdés Gary Anderson sikere, aki végül 4:3-ra nyert (a legeket tekintve 16:13-ra).

Ezzel teljessé vált a 4. forduló mezőnye.

Az este folytatásában már a nyolcaddöntő vette kezdetét. Dirk van Duijvenbode jól kezdett, hozta az első szettet Gerwyn Price ellen. Ezt követően azonban az 1. helyen kiemelt walesi sorozatban tizenkét (!) leget nyerve semmisítette riválisát (4:1).

Az utolsó szerda esti mérkőzésen a 8. helyen kiemelt Jonny Clayton megnyerte az első két szettet, a következő három játszmát azonban már Michael Smith (9.) húzta be. Clayton egyenlített (3:3) – jött a döntő szett. Itt is a végletekig kiélezett meccset játszottak a felek, nyolc leg után 4–4-re álltak. A végén azonban Michael Smith volt a higgadtabb, a következő két leget megnyerve továbbjutott – Gerwyn Price lesz az ellenfele a negyeddöntőben.

DARTS
PDC-DARTSVILÁGBAJNOKSÁG, LONDON

3. FORDULÓ
Gary Anderson (skót, 6.) (90.31)–Ian White (angol, 27.) (88.56) 4:3
NYOLCADDÖNTŐ
Gerwyn Price (walesi, 1.) (96.66)–Dirk van Duijvenbode (holland, 17.) (83.22) 4:1
Jonny Clayton (walesi, 8.) (102.48)–Michael Smith (angol, 9.) (99.84) 3:4

DÉLUTÁNI EREDMÉNYEK
3. FORDULÓ
José de Sousa (portugál, 7., 83.89)–Alan Soutar (skót, 88.54) 3:4
Dave Chisnall (angol, 14.)–Luke Humphries (angol, 19.) – Chisnall visszalépett, játék nélkül jutott tovább Humphries
Nathan Aspinall (angol, 10., 95.56)–Callan Rydz (angol, 98.35) 0:4

A CSÜTÖRTÖKI PROGRAM
13.30:
délutáni kör (Tv: Sport1)
Raymond Smith (ausztrál)–Mervyn King (angol, 21.)
Alan Soutar (skót)–Callan Rydz (angol)
Chris Dobey (angol, 30.)–Luke Humphries (angol, 19.)
20.00:
esti kör (Tv: Sport1)
James Wade (angol, 4.)–Martijn Kleermaker (holland)
Gary Anderson (skót, 6.)–Rob Cross (angol, 11.)
Peter Wright (skót, 2.)–Ryan Searle (angol, 15.)

A NYOLCADDÖNTŐ TELJES PÁROSÍTÁSA (ágrajz szerint)
Gerwyn Price (walesi, 1.)
–Dirk van Duijvenbode (holland, 17.) 4:1
Jonny Clayton (walesi, 8.)–Michael Smith (angol, 9.) 3:4
James Wade (angol, 4.)–Martijn Kleermaker (holland)
Raymond Smith (ausztrál)–Mervyn King (angol, 21.)

Peter Wright (skót, 2.)–Ryan Searle (angol, 15.)
Alan Soutar (skót)–Callan Rydz (angol)
Chris Dobey (angol, 30.)–Luke Humphries (angol, 19.)
Gary Anderson (skót, 6.)–Rob Cross (angol, 11.)

A 3. FORDULÓ TELJES PÁROSÍTÁSA (ágrajz szerint)
Gerwyn Price (walesi, 1.)–Kim Huybrechts (belga, 32.) 4:3
Ross Smith (angol)–Dirk van Duijvenbode (holland, 17.) 3:4
Jonny Clayton (walesi, 8.)–Gabriel Clemens (német, 25.) 4:0
Michael Smith (angol, 9.)–William O'Connor (ír) 4:2

James Wade (angol, 4.)–Vincent van der Voort (holland, 29.) – játék nélkül
Joe Cullen (angol, 13.)–Martijn Kleermaker (holland) 3:4
Florian Hempel (német)–Raymond Smith (ausztrál) 1:4
Steve Lennon (ír)–Mervyn King (angol, 21.) 0:4

Peter Wright (skót, 2.)–Damon Heta (ausztrál, 31.) 4:2
Ryan Searle (angol, 15.)–Danny Noppert (holland, 18.) 4:2
José de Sousa (portugál, 7.)–Alan Soutar (skót) 3:4
Nathan Aspinall (angol, 10.)–Callan Rydz (angol) 0:4

Michael van Gerwen (holland, 3.)–Chris Dobey (angol, 30.) – játék nélkül
Dave Chisnall (angol, 14.)–Luke Humphries (angol, 19.) – játék nélkül
Gary Anderson (skót, 6.)–Ian White (angol, 27.) 4:3
Rob Cross (angol, 11.)–Daryl Gurney (északír, 22.) 4:3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik