Győr rali: belvárosi gyorsasági szakasz és kiegészítő programok

Vágólapra másolva!
2023.09.05. 15:45
null
(Fotó: gyorrally.hu)
A hétvégén kerül sor a HUMDA országos ralibajnokság idei ötödik futamára, a WHB Győr-ralira, amelynek programját belvárosi gyorsasági szakasz és számos más kísérő esemény is színesíti.

A rendezvény keddi, Győrben tartott sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a kétnapos viadalon hat helyszínen 11 gyorsasági szakaszt rendeznek, és a raliversenyzőkön kívül más szakágak képviselői és junior versenyzők is rajthoz állnak a belvárosi gyorsaságin. A kiegészítő programok között pedig a Széchenyi Egyetemi Csoport tagja, a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. és a Széchenyi István Egyetem kitelepülése is látható lesz, valamint sportautó- és veteránautó-kiállítás, illetve gokartpálya várja az érdeklődőket.

A országos bajnokság idei ötödik futamán az élvonal mellett a másod- (ORB2) és harmadosztály (ORB3), valamint a veterán versenyautókat felvonultató Historic kategória képviselői is rajthoz állnak, a viadalra pedig 136 versenyzőpáros nevezett, ami a szervezők közlése szerint „a szezon késői szakaszában egy új verseny esetében kiemelkedő érdeklődés”.

A szervezők emlékeztettek, hogy a verseny nyomvonala érinti Bakonyszentkirály, Csesznek, Kardosrét, Olaszfalu, Bakonynána, Tés, Felsőpere, Alsópere, Bakonycsernye, Tímárpuszta, Tényő, Ravazd, Écs és a Rábaring, valamint Győr gyalogos, autós és közösségi közlekedését. A szervízpark a győri ETO Park élményközpontban lesz, a rajt- és céldobogót a Városház téren állítják majd fel.

A rendezőbizottság arra kérte a lakosságot, hogy a forgalmi rend változásaival kapcsolatban tájékozódjanak a gyorrally.hu oldalon.

A gyorsasági szakaszok mindegyikén lesznek kijelölt nézői pontok, melyekre egységesen 3000 forintba kerül a jegy, és egy belépővel az összes nézői pontra be lehet majd lépni a hétvége folyamán. A belépés 12 éves életkorig ingyenes, továbbá a győri belvárosi gyorsasági szakaszra és a szervízparkba díjmentesen juthatnak be az érdeklődők.

Legfrissebb hírek

Péntektől már „élesben” száguldanak a párosok Veszprém környékén

Egyéb autó-motor
2025.05.08. 20:17

Herczig Norbert: A hazai pálya mellettünk szól

Egyéb autó-motor
2025.05.07. 20:13

Csomós Miklós: Nem feltétlenül a leggyorsabb nyer majd

Egyéb autó-motor
2025.05.06. 23:19

Turán Frigyes új autóval az országos bajnokság éllovasaként áll rajthoz Veszprémben

Egyéb autó-motor
2025.05.05. 20:12

Rovanperä győzött a Kanári-szigetek ralin

Egyéb autó-motor
2025.04.27. 16:03

Turán nyerte meg az idénynyitót; drogfogyasztás miatt zártak ki egy párost

Egyéb autó-motor
2025.04.06. 17:16

A hétvégén Diósgyőrben kezdődik az országos ralibajnokság

Egyéb autó-motor
2025.04.03. 15:24

Rali ob: Turán Skodára váltott és esélyesként vág neki az idénynek

Egyéb autó-motor
2025.04.02. 11:09
Ezek is érdekelhetik