Lékó Péter: Hogy folytatom-e a sakkolimpia után? Annyira messze még nem szaladnék...

2024.09.10. 09:04
Rapport Richárd és Lékó Péter lehet a magyar csapat nagy erőssége (Fotó: Kovács Péter)
Szerdán elkezdődnek a BOK Csarnokban a 45. sakkolimpia küzdelmei, aminek szenzációja, hogy Rapport Richárd mellett az egyéni versenyeket öt éve mellőző Lékó Péter is a magyar csapat tagja lesz. Lékóval az esemény sajtótájékoztatója után beszélt az NSO Tv stábja: elmesélte nekünk visszatérése körülményeit és a célok, esélyek mellett már a sakkolimpia utáni jövő is szóba került.

Lékó Pétert arról faggattuk, visszatérése után vajon hogyan fogja bírni az erőltetett menetet.

„Valóban nem volt korábban olyan, hogy öt évet kihagytam volna a versenyzésből. Viszont én a nap huszonnégy órájában sakkozással foglalkozom, azzal kelek, azzal fekszek, ha én alszom, akkor a számítógép elemez tovább állásokat. Azt hiszem, hogy készen állok. Nyilván egy gyakorlati parti, amikor ketyeg az óra, nyomás van, óriási a feszültség, az teljesen más történet. De bízom benne, hogy – mivel egy nagyon komoly célért tértem vissza, hogy segítsek a magyar válogatottnak, az országért küzdök, a csapatért – ez mindenképpen megadja azt a plusz energiát, erőt, amire szükségem lesz.”

Videónkban elmeséli, hogy Rapport Richárdnak mekkora szerepe volt a visszatérésében, de a sakkolimpiai célok, esélylatolgatások mellett szóba kerül a távolabbi jövő is.

 

Legfrissebb hírek

Carlsen és Rapport is versenyez a FIDE budapesti sakktornáján

Egyéb egyéni
2026.08.26. 13:01

Már csak Pranesh hibátlan a nagykanizsai sakktornán

Egyéb egyéni
2026.08.18. 20:59

Sakk: az indiai Pranesh ötödmagával vezet három forduló után a nagykanizsai tornán

Egyéb egyéni
2026.08.17. 22:04

Bánusz döntetlennel, Dudin és az Európa-bajnok Blübaum is győzelemmel kezdett a rangos nagykanizsai sakktornán

Egyéb egyéni
2026.08.15. 23:00

Rekorddíjazás és neves indulók a Kanizsa Open sakkversenyen

Egyéni
2026.08.10. 16:30

A FIDE két héten belül dönt az oroszok sakkolimpiai indulásának ügyében

Egyéb egyéni
2026.08.10. 09:16

Lékóval és Rapporttal áll fel a magyar válogatott a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2026.08.06. 08:45

Sakk: visszafogott csapatteljesítmények az ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.03. 09:01