Cseh győzelem a galoppversenyen a Kincsem Díjért

Vágólapra másolva!
2024.09.08. 18:44
Fotó: Kincsem Park - Nemzeti Lóverseny/Cacebook)
A cseh Gasparini nevű ló nyerte meg vasárnap a Kincsem Parkban rendezett Kincsem Díjért kiírt galoppversenyt, melyen az összdíjazás 22 millió forint volt.

 

A klasszikus, 2400 méteres viadalon – melyben nem volt magyar tenyésztésű ló – hat ló és zsokéja állt rajthoz, és előzetesen a szintén cseh Rex of Thunder számított komoly favoritnak. A verseny lassú tempóban kezdődött, a táv egyharmadáig békés tempóban galoppoztak egymás mögött a lovak, majd fokozatosan lett egyre nagyobb a tempó. A Nemzetközi Kincsem Díj nap főversenyén a hat ló nagyon közel volt egymáshoz a célegyenesre fordulva, melyben sokáig úgy tűnt, hogy Alberto Sanna lovagolta St. Pantaleon érhet be elsőként, ám kevéssel a cél előtt befogta Gasparini – nyergében Jirí Palíkkal –, és megnyerte a viadalt.

A favorit Rex of Thunder a harmadik helyen ért be.

Palíknak nem ez volt az egyetlen elsősége, ugyanis két futammal korábban Manatannel diadalmaskodott a 8 milliós díjazású, 1600 méteres Imperiál Díjban, melyben az ifjabb Kozma István által lovagolt Dark Blue Skyt előzte meg.

A háromnapos Kincsem+ Tuti Nemzetközi Agár- és Lóversenyhétvégén pénteken agaraké volt a főszerep, szombaton pedig az ügetőké.

 

Legfrissebb hírek

Lovasünnep, kiélezett futamok és német ló győzelme az év versenyén

Egyéb egyéni
2025.07.07. 07:24

Oriental Star nyerte meg a 103. Galopp Magyar Derbyt

Egyéb egyéni
2025.07.06. 19:27

A favorit Freya T Boko nyerte meg a 111. Ügető Magyar Derbyt

Egyéb egyéni
2025.07.05. 19:44

A versenyek versenyén mindössze két és fél perc a világ

Egyéb egyéni
2025.07.05. 08:43

Kilenc induló a szombati Magyar Ügető Derbyn és tizenhárom a vasárnapi Magyar Galopp Derbyn

Egyéb egyéni
2025.07.01. 14:47

Évszázada a versenylovak otthona a Kincsem Park

Népsport
2025.05.10. 10:06

Szombaton tartják a másfél évszázados Kentucky Derbyt, az Egyesült Államok legrégebbi sportversenyét

Egyéb egyéni
2025.05.03. 19:18

Október első hétvégéjén rendezik az idei Nemzeti Vágtát

Egyéb egyéni
2025.04.29. 09:56
Ezek is érdekelhetik