Sportlövészet: Major Veronika lecsúszott a légpisztolyos kvótáról Rióban

2024.04.14. 17:15
Major Veronika még sportpisztolyban javíthat Rióban (Fotó: Nagy Gábor)
Major Veronika a vasárnapi fináléban sokáig vezetett, végül azonban a negyedik helyen zárt, és nem szerzett kvótát női légpisztolyban a Rio de Janeiróban zajló sportlövő olimpiai kvalifikációs versenyen.

 

A magyar szövetség beszámolója szerint a szombati alapversenyben 579 körrel negyedik keszthelyi klasszis egészen parádésan kezdte a legjobb nyolc csatáját, melyben két párizsi hely talált gazdára. A mezőnyben az örmény Elmira Karapetyannak már volt kvótája, az indiaiaknak pedig két lövőjük is szerepelt a legjobbak között, ám nemzetenként csak egy kvótát lehetett szerezni, így szerencsés esetben akár még a negyedik hely is elég lehetett volna a kvalifikáció megszerzéséhez.

Sokáig ugyanakkor úgy tűnt, nem kell majd számolgatni, Major Veronika ugyanis már az első öt sorozatban az élre állt, majd egészen a 12. lövésig parádésan teljesített. Ám hiába állt akkor nagy fölénnyel az első helyen, ezután sorozatban négy komolyat hibázott, három nyolcast és egy 7,0 kört lőtt és folyamatosan csúszott egyre hátrébb. A gödörből ugyan a folytatásban sikerült "kimásznia", de az igazán erős lövések elmaradtak tőle és végül a negyedik lett. Ami pedig különösen bosszanthatja az az, hogy az örmény megnyerte a versenyt, a kvótát pedig a második thaiföldi és az előtte harmadik indiai riválisa vitte el.

Major Veronikának ugyanakkor még Rióban is lesz lehetősége javítani, mivel sportpisztolyban is indul, mely alapversenyének első 30 lövését hétfőn rendezik.

 

Legfrissebb hírek

Sportlövő-vk: Nagybányai-Nagy Anna negyedik összetett puskában

Egyéb egyéni
21 órája

Sportlövő-vk: Fábián Sára ötödik sportpisztolyban

Egyéb egyéni
2026.04.09. 13:31

Sportlövő-vk: Dénes és Péni ezüst-, Major és Nagy bronzérmet nyert a vegyes csapat számokban

Egyéb egyéni
2026.04.07. 17:36

Sportlövő Eb: tizennyolc fős magyar csapat indul Eszéken

Egyéb egyéni
2026.04.02. 19:37

Sportlövő Húsvét-kupa: Péni István vasárnap sem talált legyőzőre összetett puskában

Egyéb egyéni
2026.03.29. 20:15

Országos csúccsal győzött Péni István összetett puskában a Húsvét-kupán

Egyéb egyéni
2026.03.28. 18:32

Péni István már apaként védené meg Eb-címét

Egyéb egyéni
2026.03.27. 10:48

Dénes Eszter és Péni István győzött a BHSE-kupa első napján az összetett puskaszámban

Egyéb egyéni
2026.03.21. 17:47
Ezek is érdekelhetik