Párizs 2024: március 19-én döntenek az oroszok és fehéroroszok részvételéről a megnyitón

2024.03.08. 16:56
Session of the Russian Olympic Committee
Fotó: Getty Images
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottsága március 19-én a lausanne-i ülésén dönt az orosz és fehérorosz sportolók részvételéről a párizsi olimpia megnyitóján.

 

A szervezők azt pénteken jelentették be, hogy 19.30-kor kezdődik a július 26-i megnyitó, amelyen a tervek szerint 180 hajó szállítja majd a delegációkat a Szajna mintegy hat kilométeres szakaszán az Austerlitz-hídtól az Eiffel-toronyig. A flottából 94 viszi majd a sportolókat, 86 jármű pedig a biztonsági és műszaki csapatok számára lesz fenntartva.

Az oroszok és fehéroroszok részvétele az olimpia megnyitóján azután került napirendre, hogy a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) szerdán már döntött az ügyben, ugyanis a hivatalosan semleges színekben induló sportolók nem vonulhatnak fel a megnyitón és nem lesz zászlóvivőjük a záróünnepségen. Az IPC azt is közölte, hogy nem rögzíti az éremtáblázaton a két ország sportolóinak eredményeit, ha pedig az érintettek közül valaki aranyérmet nyer, a paralimpiai himnuszt játsszák majd el a tiszteletére.

A párizsi olimpia július 26-tól augusztus 11-ig tart, míg a paralimpiát augusztus 28. és szeptember 4. között rendezik a francia fővárosban.

 

Legfrissebb hírek

Újra használhatják zászlójukat és himnuszukat az orosz tornászok

Torna
4 órája

A Nemzetközi Ökölvívó-szövetség is feloldja a fehérorosz sportolók korlátozását

Ökölvívás
2026.05.12. 17:24

UIPM: korlátozás nélkül versenyezhetnek a fehérorosz öttusázók

Egyéb egyéni
2026.05.12. 10:50

A NOB a továbbiakban nem javasolja a fehérorosz sportolók korlátozását

Egyéb egyéni
2026.05.07. 18:08

Újra nemzetük képviseletében indulhatnak az orosz és fehérorosz úszók a nemzetközi szövetség versenyein

Úszás
2026.04.13. 16:52

Milánó 2026: anyagi kárpótlást kapnak a lemaradt orosz sportolók

Téli olimpia 2026
2026.04.08. 09:37

Felkészülés: Mikautadze duplájával nyertek a grúzok Litvániában

Minden más foci
2026.03.29. 18:01

Sztanyiszlav Csercseszov: A világbajnokság a mi időnkben a futball ünnepe volt, most meg…

Minden más foci
2026.03.29. 11:27
Ezek is érdekelhetik