EJ, tollaslabda: Sándorházi nyert, továbblépett csoportjából

Vágólapra másolva!
2023.06.28. 16:55
null
Sándorházi Vivien ellenfélre vár a nyolcaddöntőben (Fotó: Facebook/Magyar Tollaslabda Szövetség)
A tollaslabdázó Sándorházi Vivien győzelemmel zárta a csoportkört, és nyolcaddöntőbe jutott a krakkói központú Európai Játékokon.

 

Az egy győzelemmel és egy vereséggel álló magyar bajnok Yasmine Hamzával találkozott szerdán. Sándorházi 76., az eddigi mindkét találkozóját elvesztő olasz riválisa 122. a világranglistán, a felnőttek között még nem találkoztak egymással.

A 22 esztendős Sándorházi nehezen lendült bele a mérkőzésbe, négypontos hátrányba került (3-7), és bár ezt követően is voltak a játékára egyébként kevéssé jellemző hibái, fokozatosan javulva megfordította a játszmát, miközben egyre több egyszerű ütést rontott a 19 éves olasz rivális. A második szettben még tovább tartotta a lépés Hamza, aki két mérkőzéslabdát is hárítani tudott, ám így sem volt esélye a hajrában.

Sándorházi győzelmével biztosította második helyét a csoportban, két győzelemmel és egy vereséggel ott lesz a csütörtöki nyolcaddöntőben, ahol egy csoportelsővel találkozik majd.

Férfi egyesben Pytel Gergő szintén ott lesz a legjobb 16 között.

EURÓPAI JÁTÉKOK
TOLLASLABDA
NŐI EGYES, E-CSOPORT

Sándorházi Vivien–Yasmine Hamza (olasz) 2:0 (15, 18)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik