EJ, tollaslabda: Pytel Gergő a nyolcaddöntőben búcsúzott

Vágólapra másolva!
2023.06.29. 13:22
null
Pytel Gergő (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
A tollaslabdázó Pytel Gergő számára a nyolcaddöntő jelentette a végállomást a krakkói központú Európai Játékokon.

A világranglistán 268. magyar bajnok két győzelemmel és egy vereséggel csoportja második helyén végzett, így egy csoportgyőztes várt rá a legjobb 16 között. Pytel utolsó csoporttalálkozóján, szerdán a 21 éves francia Christo Popovtól kapott ki, még 24 óra sem telt el, amikor a báty, a három évvel idősebb Toma Junior Popov várt rá, akivel a felnőttek között még nem találkozott.

A papírformának megfelelően a világranglistán 28. Popov nagyon erősen kezdett, egy 8:0-s sorozattal ellépett, s előnyét a szett második felében még növelni is tudta.

A második játszmában lényegesen jobban védekező és pontosabban játszó Pytel tudta tartani a lépést a tavaly Eb-bronzérmes riválissal, aki a technikai szünetben csupán egy ponttal vezetett (11:10). Noha a folytatásban az esélyesebb Popov felül tudott kerekedni, a szett nagy részében egyenlő félnek bizonyult a magyar bajnok.

EURÓPAI JÁTÉKOK
TOLLASLABDA
Férfi egyes,
nyolcaddöntő
Toma Junior Popov (francia)–Pytel Gergő 2:0 (8, 14)

KÉSŐBB
Női egyes, nyolcaddöntő
15.00: Sándorházi Vivien–Kirsty Gilmour (brit)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik