Sznúker: visszavonult Steve Davis, a sportág legendája

Steve Davis 38 évnyi sznúkerezés után fejezi be. Az 58 éves legenda még elindult a szombaton megkezdődött világbajnokság selejtezőjében, de ott az első körben 10–4-re kikapott az ír Fergal O'Brientől – mint később kiderült, ez volt pályafutása utolsó mérkőzése.

Döntésében közrejátszott édesapja pár héttel ezelőtti halála is. Már korábban lehetett tudni, hogy papája hamarosan itthagyja őt, és elsősorban azért vett részt a mostani vb selejtezőjében, hogy apja mégegyszer láthassa a fiát sznúkerezni. Sajnos ez már nem adatott meg, hiszen Bill Davis március végén elhunyt.

Davis rendkívül gazdag pályafutása során hat világbajnoki címet nyert a nyolcvanas években, ugyanennyiszer győzött az Egyesült Királyság bajnokságán, de háromszor elhódította a legjobb 16 versenyzőt felvonultató Masters trófeáját is. A sort még hosszú ideig lehetne folytatni.

Rendkívül megható pillanat volt, amikor a sheffieldi világbajnokság ma délutáni szakasza előtt behívták az arénába, hogy elbúcsúztassák – ez tényleg csak a legnagyobbaknak adatik meg.

„Fantasztikus karrierem volt – mondta Davis a bejelentésekor a sajtótájékoztatón. – Néha már úgy éreztem magam, mint a sportág nagypapája. Nem távolodom el a sznúkertől, játszom bemutatókon, és évezni fogom a sznúkert. Részt akartam venni a kisebb tornákon, hogy meglássam, vissza tudom-e szerezni a profi státuszt (ezt a közelmúltban már nem birtokolta a világranglistás helyezése miatt – a szerző). Sajnos az apám már nem volt túl jól, ezért úgy döntöttem, hogy elindulok a mostani világbajnokságon. Amikor beneveztem, apukám még élt, de sajnos a Fergal elleni meccsem idején már nem. Ez volt karrierem egyetlen mérkőzése nélküle.”

„A 2010-es világbajnokságon legyőztem John Higginst, ez volt a legbámulatosabb mérkőzésem. Mert amikor nem számítanak rá, hogy nyersz, és te mégis megteszed, akkor az egy nagyszerű érzés. Ha korábban volnultam volna vissza, úgy, ahogy Stephen Hendry tette, akkor nem élhettem volna át ezt az érzést. Szintén ugyanilyen volt, amikor 1997-ben legyőztem Ronnie O'Sullivant a Masters döntőjében.

„Dennis Taylorral kapcsoltaban a legrosszabb és a legjobb pillanatom az 1985-ös világbajnoki döntő volt, amelyet sokan minden idők legjobb vb-döntőjének tartanak, és amelyet 17–17 után a döntő frémben veszítettem el, amikor már csak az utolsó fekete golyó volt a táblán. Akkor hibáztam, Dennis Taylor győzött, de ez a meccs mutatta meg, hogy a közvélemény mennyire nagyra tartja ezt a sportot.”