Súlyemelés: Földi Imre Sportösztöndíjat alapítottak

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.01.31. 17:51
Földi Imre olimpiai bajnok súlyemelőről elnevezett sportösztöndíjat alapított a tatabányai önkormányzat. Az ösztöndíj ötmillió forintos összegéből évente négy versenyzőt támogatnak havonta százezer forinttal – közölte az MTI-vel csütörtökön a város sportügyekért felelős alpolgármestere.

Kancz Csaba (Fidesz-KDNP) elmondta, a Tatabánya jelenlegi sportsikereinek elérésében közreműködők megtartása mellett olyan finanszírozási rendszert állítanak a versenysport és az utánpótlás-nevelés mellé, mely a sportolót és az önkormányzatot is jogokkal és kötelezettségekkel bíró együttműködésre kötelezi.

Azok a sportolók részesülhetnek támogatásban, akik olimpiai egyéni sportágban, világ- vagy kontinensversenyen legalább hatodik helyezést értek el, illetve tatabányai székhelyű szervezettel kötöttek megállapodást a versenyeken való részvételre, továbbá hivatásos sportolóként munkaszerződésük, amatőrként pedig egyéb sportszerződésük van.

Az eredményesség megállapítására egy bárki által megismerhető táblázat szolgál, a díjra a város sportéletében jelentős szerepet játszó személyekből álló öttagú tanács tesz javaslatot a polgármesternek.

A 74 éves Földi Imre 1955-től 1978-ig a Tatabányai Bányász súlyemelője volt, 1959-től 1977-ig szerepelt a magyar válogatottban. A sportág egyik legeredményesebb magyar képviselője, rajta kívül nincs még egy olyan versenyző, aki tizennyolc éven keresztül a világ élvonalához tartozott. Légsúlyban és pehelysúlyban versenyezve öt olimpián, tíz világbajnokságon és 13 Európa-bajnokságon indult, legnagyobb sikere, az 1972-es ötkarikás elsősége mellett kétszer volt olimpián második, továbbá öt vb- és tíz Eb-aranyat is szerzett. Pályafutása alatt húsz alkalommal állított fel világcsúcsot és ötvenszer magyar csúcsot.

A felújított tatabányai sportcsarnokot 2009-ben róla nevezték el.

Legfrissebb hírek

Hét orosz is indulhat a súlyemelő vb-n

Egyéb egyéni
2025.09.24. 11:39

Los Angeles 2028: tíz helyett 12 kategória lesz a súlyemelőknél, de az összlétszám nem nő

Egyéb egyéni
2025.09.23. 12:34

Súlyemelés: tömegével írták át a korosztályos csúcslistákat

Utánpótlássport
2025.09.22. 18:31

Gyász: elhunyt az Eb-bronzérmes súlyemelő, Lénárt Ferenc

Egyéb egyéni
2025.09.15. 11:37

Gyász: elhunyt az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Andrej Csemerkin

Egyéb egyéni
2025.09.12. 19:33

Kőszegi György lett a kombinát hőse, aki az ezüstéremre rendre kész volt

Népsport
2025.09.12. 07:39

Súlyemelés: seregnyi magyar csúcs az U15-ös és U17-es Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.01. 18:07

Súlyemelés: madridi Eb-vizsgán a serdülő és ifjúsági korú ígéretek

Utánpótlássport
2025.07.22. 17:03
Ezek is érdekelhetik