Úszás: már Debrecen is készül

2006.08.23. 16:39
Címkék
A Magyar Úszó-szövetségben még javában zajlik a „szálak elvarrása”, azaz a hatalmas sikerrel zárult margitszigeti Európa-bajnokság számvetésének elkészítése – de a vezérkar már a következő eseményre is készül. Mint ismert, a magyar szövetség az első az úszóhistóriában, amely három éven belül a három legrangosabb kontinensviadalnak adhat otthont: a 2005-ös junior Európa-bajnokság és az idei felnőtt Eb után jövőre rövidpályás Európa-bajnokság lesz Debrecenben.
Az esemény előkészítése pedig máris elkezdődött: Ruza József főtitkár látogatást tett a cívisvárosban, hogy a helyi szervezőkkel közösen úgymond letegyék az alapokat. Szerencsére, csak szervezési kérdésekben, merthogy a debreceni uszoda építése lassan a befejezéséhez közeledik.

„A létesítmény már most igen impozáns látványt nyújt, és tényleg óriási sebességgel építik – mondta Ruza József. – Naponta több mint százan dolgoznak, a medencében már a csempéket fugázzák, azaz itt megvalósulhat az eredeti tervünk: több versenyen is élesben tesztelhetjük a leendő helyszínt. Novemberben például itt rendezzük majd a rövidpályás országos bajnokságot, reméljük, ezen alkalomból máris sikerült kicsit megfertőzni a debreceni sportrajongókat az úszás szeretetével.”

Az uszoda-szemlén túlmenően Ruza József találkozott a debreceni szervezőkkel is. Az Orendi Mihály vezette csapat már több eseményen bizonyított: jóformán ugyanaz a gárda dolgozott a tornász világbajnokságon, a kézilabda Európa-bajnokságon, a jégkorong világbajnokságon – hogy csak a legnagyobb eseményeket említsük. Ettől függetlenül semmit sem csinálnak rutinból: többen is végig követték a margitszigeti Eb-t a helyszínen, tapasztalatgyűjtés céljából, ráadásul a debreceni uszoda számukra is új helyszín lesz (eddig a nagy eseményeket többnyire a Főnix-csarnokban rendezték), ezért kell különös odafigyeléssel dolgozniuk.

S hogy Debrecenben a Kósa Lajos polgármester vezette önkormányzatnak komoly céljai vannak az úszósporttal, azt az uszodaépítésen és az Eb rendezésen túl az is alátámasztja, hogy a város a margitszigeti Európa-bajnokságon a négy kiemelt hazai szponzor közé tartozott, minthogy támogatásával jelentősen hozzájárult a magyar válogatott felkészüléséhez és Eb-sikereihez.
Legfrissebb hírek

A Vasas fordított Kispesten, így a tabella élére ugrott

Labdarúgó NB I
9 perce

Fodor Csenge: Erősebb lett ez a csapat

Kézilabda
11 perce

Jeff Bezosék tulajdonrészt szereztek a Liverpoolban – hivatalos

Angol labdarúgás
31 perce

Fordulat a szünet után, a Tatabánya legyőzte a Celjét a nemzetközi torna bronzmeccsén

Kézilabda
54 perce

José Mourinho második eljövetele elég lesz a Barca trónfosztásához?

Spanyol labdarúgás
1 órája

A Honvéd vízilabdacsapata horvát és görög ellenfelet kapott a BL-ben

Vízilabda
1 órája

Több mint 120 nevező Nyirádon, az FIA autókrossz Európa-bajnoki futamon

Egyéb autó-motor
1 órája

Jön a román élvonal történetének első székely rangadója

Minden más foci
1 órája