Röplabda: Kaposváron nyert a Kométa a szlovák Nové Mesto ellen

Vágólapra másolva!
2007.11.09. 21:52
A Közép-európai ligában, az alapszakasz hatodik fordulójában a Kométa-Kaposvár férfi röplabdacsapata hazai pályán 3:0-ra verte szlovák riválisát, a VK Nové Mesto NAD Vahom együttesét.
A nyerési eséllyel pályára lépő sokszoros magyar bajnok már a mérkőzés kezdetén igyekezett igazolni, hogy e szándéka egyértelmű.Ám a szlovákok sem a megadás jeleként játszottak többnyire feltartott kézzel, eleinte jól fogadtak, és Minarik és Suja vezérletével egy ideig lépést is tartottak Kántorékkal.Schulcz és Csala révén ugyan biztosítva volt a megnyugtató távolság a két csapat között, és 16 perces játék után meg is született a szettgyőzelem.Szünet után Minarik ütéseivel elhúztak a vendégek, több szép labdamentet láthattunk, Kántor nagy ütését is kivédekezték a mestóiak, ám az első szettszünetre már ismét megvolt a hazai előny, s a második szünetig a vendégek már mindössze csak két pontot tudtak összehozni.Az utolsó játékrészben sem változott a kép, Csala két, egymást követő ásznyitása, Kántor néhány figyelmet érő megoldása és több hatásos hazai sánc érdemelte ki a közönség tapsát, na és mindenekelőtt a végeredmény.

KÖZÉP-EURÓPAI LIGA FÉRFI RÖPLABDA-MÉRKŐZÉS, ALAPSZAKASZ, 6. FORDULÓ

KOMÉTA-KAPOSVÁR VK NOVÉ MESTO NAD VAHOM (szlovák) 3:0 (17, 14, 21)
Kaposvár, 250 néző. V: Prodanovics (horvát), Isajlovics (osztrák)
KAPOSVÁR: LASZCZIK 3, CSALA 12, Nagy J. 2, Schulcz 7,, Kántor 14, Kovács Z. 9. Cs: MOLNÁR D. (liberó) 1, Bánhegyi 3, Csosovics 5, Kaszap. Edző: Zarka Péter
NOVÉ MESTO: Chudik 3, Mikusovics, GÁBOR 6, MINARIK 12, Suja 6, Hruska 6. Cs: Ochodnicky (liberó), Stuchly, Valocky 1, Matusov. Edző: Peter Kalny
Az eredmény alakulása: 1. játszma: 6:2, 10:7, 16:10, 20:12, 24:17. 2. játszma: 8:6, 16:8, 20:11, 24:14. 3. játszma: 8:6, 12:8, 16:12, 20:27, 24:21
MESTERMÉRLEG
Zarka Péter: Az egyik szemem sír, a másik nevet. A látott játék kevésbé tetszett, viszont örülök a győzelemnek.
Peter Kalny: Négy játékossal gyengült a múlt évről csapatunk, még az építkezés korszakában vagyunk. Tudunk ennél jobban is játszani.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik