csupasport bannerhátsófüves banner

Aleksandr Sorokin üzenete a balatonfüredi vb-re: Legyetek erősek és élvezzétek a versenyt!

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2024.05.28. 16:00
null
A litván világklasszis tervei között szerepelt a csütörtökön kezdődő balatonfüredi 48 órás világbajnokságon a részvétel, de sérülés miatt nem vesz részt rajta.

Tavaly év végén a Csupasportnak adott exkluzív interjújában elmondta, a tervei között szerepel a május végi balatonfüredi negyvennyolc órás vb-részvétel, ám úgy tűnik, sérülés miatt nem utazik Magyarországra a csütörtökön kezdődő versenyre…


Valóban, úgy terveztem, hogy mindenképpen ott leszek a balatonfüredi negyvennyolc óráson, de egy sérülés közbeszólt… – mondta Aleksandr Sorokin a Csupasportnak, aki 11 világrekordot tart, valamint világ- és Európa-bajnok ultrafutó. – Az őszt keményen megnyomtuk csapatszinten, ami után fáradásos törést szenvedtem, így az év elején három hónap kényszerszünet következett, nem futottam semennyit. Hogy miért történhetett? Valószínűleg a több éves, pihenés nélküli kemény munka eredménye. Az igazat megvallva, már tavaly nyáron éreztem, hogy valami nincs rendben a testemmel… Most mielőbb százszázalékos állapotba és remek formába szeretnék kerülni, azon dolgozom keményen.

A morálját és a motivációját ismerve gyanítom, sajnálja, hogy nem lehet itt a versenyen…


Szomorú vagyok, hogy nem versenyezhetek Magyarországon, de az életben minden okkal történik, minden úgy alakul, ahogy annak lennie kell. Pozitívan kell előrenézni. Ez lett volna az első negyvennyolc órás versenyem, szóval nincs sok tapasztalatom abban, hogy miképp kell ezt futni. Próbáltam volna kihozni magamból a legtöbbet.

Üzen valamit a vb-n résztvevőknek?

Minden egyes futónak sok sikert kívánok, legyetek erősek és élvezzétek a versenyt.

Követi majd az eseményt?


Természetesen követem, és mindenkinek szurkolok.

Nyilván most az a legfontosabb, hogy mielőbb teljes mértékben felépüljön és visszanyerje a formáját, de mi a következő célja?


A szeptember eleji vilniusi száz kilométeres országos bajnokság, ahova mindenkit szeretettel várunk. Nagyon erős mezőny gyűlik össze, a szervezők kiváló külföldi futókat is meghívtak, amolyan mini világbajnokságnak is mondható az esemény. Vannak ígéretes és remek fiatal futóink, akár a világcsúcsom is megdőlhet, de nekem egyértelmű a célom…

6:05:35-ös idővel ön tartja a száz kilométeres világcsúcsot, nyilvánvalóan ön az őszi verseny nagy esélyese. Végezetül: most sérülése miatt nem, de a jövőben tervez hazánkba utazni?

Egyértelműen a terveim között szerepel. Fiatal koromban kajakoztam, és tisztán emlékszem, hogy a magyar csapat volt a legjobb. Ami a magyarországi versenyzést illeti, talán egy hatnapos megméretésen egyszer ott leszek.

Fotók: facebook.com/AleksandrSorokin

Legfrissebb hírek

Húsz magyar futó teljesítette szintidőn belül a Spartathlont, amely magyar himnusszal ér véget

Csupasport
Tegnap, 19:20

András Mira nyerte a sprint távú duatlon ob Balatonszemesen pótolt női futamát

Egyéb egyéni
Tegnap, 13:51

Mórocza Andrea a Spartathlonon is győzött az Ultrabalaton után

Csupasport
Tegnap, 9:28

Maráz Zsuzsanna vágya meghallgatni a magyar himnuszt Spártában

Csupasport
2025.09.26. 08:52

Felépült a rabdomiolízisből, remek erőállapotban várja a Spartathlont 

Csupasport
2025.09.25. 08:25

Nagy kirándulás lesz számára az első Spartathlon

Csupasport
2025.09.24. 11:22

Bogár János szerint fontos, hogy okosan fussanak a Spartathlonon

Csupasport
2025.09.23. 08:19

Evezős-vb: Fehérvári Eszter a C-döntőbe került

Egyéb egyéni
2025.09.23. 06:56
Ezek is érdekelhetik