De hova, de hova megyek? – Szeli Mátyás jegyzete

Vágólapra másolva!
2021.05.13. 23:39

Az elmúlt nagyjából egy év tapasztalatai alapján már nem kelt különösebb felhördülést, ha egy futballmérkőzést nem ott és nem úgy rendeznek meg, ahogy tervezték. A koronavírus okozta szinte állandóan változó helyzet, minden nehézsége mellett, eddig nem tapasztalt rugalmasságra kényszeríti a futball döntéshozóit.

Most Isztambult érte csapás, hiszen csakúgy, mint tavaly, az idén sem rendezheti meg a Bajnokok Ligája döntőjét. Miután az Egyesült Királyság nemrég az utazás kapcsán a legszigorúbb, vörös listára tette a törököket, nyilvánvalóvá vált, változtatni kell. Ezt követően London, Lisszabon, majd Porto is szóba került, de az Aston Villa stadionja is felvetődött mint Anglián belüli semleges helyszín.

A Chelsea és a Manchester City szurkolói pedig három héttel a mérkőzés előtt sem tudták, hol játszik csapatuk. Csütörtökön aztán kiderült, Portóba kell utazniuk. Ha megtehetik.

Az Európai Labdarúgó-szövetség a döntést magyarázó közleményében megjegyezte, nem lett volna helyes, ha ezúttal sincsenek szurkolók a döntőben, ezért mindent megtettek, hogy jelen lehessenek.
Na most, tegyük fel magunknak ezeket az egyszerű kérdéseket! A londoni és manchesteri szurkolóknak melyik lett volna jobb: ha a brit fővárosban vagy Portóban játsszák le a mérkőzést? Melyik megoldás kevésbé kockázatos nekik: ha egy másik országba kell utazniuk, vagy ha nem?

Végeredményben pedig mennyire szolgálja az érdeküket, hogy a mostani döntés nyomán repülőjegyet (a beszámolók szerint szépen megindult az áruk felfelé...) kell venniük, szállást kell foglalniuk, no meg a járványügyi szabályokkal kapcsolatos ügyintézést is meg kell oldaniuk?

Semennyiben.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az európai szövetség hajlott volna az angliai fináléra, ám a brit kormány nem volt hajlandó enyhíteni a beutazással kapcsolatos szabályozáson a külföldről érkező szurkolók, UEFA-alkalmazottak, szponzorok és a sajtó munkatársai esetében.

Ez persze megosztó kérdés. Teljesen érthető indoklás, hogy a járványhelyzet kezelése minden mást felülír, nem kell kiváltságokat adni senkinek, de biztos akad olyan is, aki szerint egyéb intézkedések (például tesztelés) révén lehetett volna enyhíteni, kicsit rugalmasabbnak lenni.

Azt is értem, hogy a média, a jelentős jogdíjat fizető tévétársaságok és a sorozatot nagy összeggel támogató szponzorok is fontosak, hogyne lennének azok – csak ne áltassunk senkit, hogy ezzel a döntéssel igazából a szurkolóknak teszünk jót.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik