BL, H-csoport: a Chelsea a 94. percben bukta el az első helyet

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.12.08. 20:46
null
Timo Werner hiába remekelt, gólpassza és két gólja is kevés volt a Chelsea-nek a Zenit elleni győzelemhez (Fotó: AFP)
A Malmőt 1–0-ra legyőző Juventus zárt a H-csoport élén a labdarúgó Bajnokok Ligája 2021–2022-es kiírásában, miután a kvartettet az utolsó forduló előtt még vezető Chelsea nem tudott nyerni a Zenit Szentpétervár otthonában.

 

 

A csoportgyőzelem reményében utazott a Zenit Szentpétervárhoz a Chelsea. A londoni klub története során először vendégeskedett az orosz klubnál – a Zenit harmadszor fogadott angol csapatot, s a legutóbbi két alkalommal nyerni tudott: 2000-ben a Bradford, 2013-ban a Liverpool ellen. Ezúttal mindkettőnél nagyobb bravúr lett volna a szentpétervári siker...

Főleg úgy, hogy a Chelsea már a második percben megszerezte a vezetést. Ross Barkley sarokrúgása után Andreas Christensen csúsztatott a röviden, a hosszúnál Timo Werner érkezett tökéletesen, és egy méterről a kapuba lőtt (0–1). Nem sokkal később Romelu Lukaku, majd Mason Mount veszélyeztetett, de megúszta a Zenit. A hazai csapat az első tíz perc után átvette az irányítást, és ha ziccereket nem is tudott kidolgozni, azzal, hogy jóval többet birtokolta a labdát a Chelsea-nél, kihúzta Thomas Tuchel csapatának méregfogát. A 27. percben a kilépő Malcolm elől mentett Kepa Arrizabalaga, a 38. percben viszont már tehetetlen volt a kapus, Claudinho a spanyol mozgásával ellentétes irányba bólintva a labdát egalizált (1–1). Alig telt el két perc, a fordítás is összejött a hazaiaknak! Az iráni válogatott Szardar Azmun ugrott ki a leshatáron, és a kimozduló Kepa mellett jobbra húzva éles szögből az üres kapuba lőtt (2–1).

A második félidő kiegyenlített játékkal indult, ám a Chelsea bizonyult valamelyest pontosabbnak: a 62. percben Werner volt önzetlen, a 16-os jobb oldalánál megtolva a labdát kicsalogatta a kapust, majd a középen ziccerben érkező Lukaku elé tálalt – a belgának csak el kellett találnia a kaput (2–2). Úgy tűnt, a német csatár lesz a hős, aki a korai gólja, majd a gólpassza után a 85. percben Christian Pulisic passzát három orosz védő között ballal átvéve, egy csel után jobbal a kapuba küldte a Chelsea harmadik találatát is (2–3).

Ám a végjátékban még volt válasza a Zenitnek: a védők által röviden kifejelt labdát Magomed Ozdojev 18 méterről zúdította a vendégkapuba (3–3).

Ugyan a Zenit hibátlan hazai mérlege odalett az angolokkal szemben, a veretlensége megmaradt.

Az angol bajnokságban hétvégén a harmadik helyre visszacsúszó londoniak így a BL-csoportjukban sem tudták megtartani az első pozíciót: a Juventus hazai pályán 1–0-ra nyert a Malmö ellen, a siker pedig a Chelsea botlásával csoportelsőséget ért az olaszoknak.

A Zenit az Európa-ligában folytathatja.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
6. FORDULÓ
H-CSOPORT
Juventus (olasz)–Malmö (svéd) 1–0
(Kean 18.)
Zenit (orosz)–Chelsea (angol) 3–3
(Claudinho 38., Azmun 42., Ozdojev 90+4., ill. Werner 2., 85., R. Lukaku 62.)

A H-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE

M Gy D V L-K Gk P
1. Juventus 6 5
1 10–6 +4 15
2. Chelsea 6 4 1 1 13–4 +9 13
3. Zenit 6 1 2 3 10–10 0 5
4. Malmö 6 1 5 1–14 –13 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik