CS. M. 2021.12.08 09:10 Frissítve: 2021.12.08 10:59

BL: Azt kérdezzük magunktól, miért nem játszunk így mindig – Szoboszlai

Mint ismert, az RB Leipzig 2–1-re legyőzte otthon a Manchester Cityt a labdarúgó Bajnokok Ligája A-csoportjának utolsó játéknapján és az Európa-ligában folytathatja tavasszal. A lipcseiek első gólját a magyar válogatott Szoboszlai Dominik szerezte, aki a lefújást követően az UEFA-nak nyilatkozott. 

Szoboszlai Dominik két góllal zárta a most zajló BL-idényt (Fotó: Getty Images)

 

„Most azt kérdezzük magunktól, miért nem tudunk mindig így játszani. Meg akartuk mutatni ma este, hogy az igazi arcunk nem az, amit eddig ebben az idényben mutattunk. Játszottunk már rosszul és nagyon jól is egy ilyen kaliberű ellenféllel szemben, de ilyen a futball” – mondta az UEFA-nak Szoboszlai Dominik, majd a góljáról is szót ejtett, amellyel megszerezte a vezetést a Leipzig.

„Már a mérkőzés elején észrevettem, hogy Stones és Walker között érdemes lehet próbálkozni, végül a gólom is ebből született.”

A Manchester City menedzsere, Pep Guardiola a meccs alakulásáról, valamint Kyle Walker kiállításáról is beszélt.

„A második játékrészben mutatott játékunkkal kifejezetten elégedett voltam, ez azonban nem mondható el az első félidőről. Az utolsó passzainkat rendre elrontottuk, aztán kicsit ebben is javulni tudtunk. Ami a kiállítást illeti, fájóan érint minket, különösen a nyolcaddöntő miatt. Walker fontos játékosunk, és felesleges szabálytalanságot követett el. Remélem, hogy tanul ebből.” 


Szoboszlai Dominik gólját ide kattintva tekintheti meg!

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
6. FORDULÓ
A-CSOPORT
Paris Saint-Germain (francia)–FC Bruges (belga) 4–1 (Mbappé 2., 7., Messi 38., 76. – a másodikat 11-esből, ill. Rits 68.)
RB Leipzig (német)–Manchester City (angol) 2–1 (Szoboszlai 24., André Silva 71., ill. Mahrez 77.)
Kiállítva: Walker (Manchester City, 83.)

AZ A-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE 
1. Manchester City 6 4
2 18–10 +8 12
2. Paris SG 6 3 2 1 13–8 +5 11
3. RB Leipzig 6 2 1 3 15–14 1 7
4. FC Bruges 6 1 1 4 6–20 –14  4
2021.12.31 09:38:31

Bajnokok Ligája B. J.

Sheriff a lázadók élén, csúcson a Chelsea, trónra tör a Real és a Bayern: ez volt 2021 „a” szuperligában.

2021.12.14 21:41:37

Bajnokok Ligája SZELI MÁTYÁS

NS-VÉLEMÉNY. Alapvető elvárás, hogy legalább a sorsolást lebonyolító szervezet tagjai tisztában legyenek a szabályokkal.

2021.12.09 22:34:09

Bajnokok Ligája DEÁK ZSIGMOND

NS-VÉLEMÉNY. Amit most nyújt a Barca, az tényleg túl szerény a BL-hez.

2021.12.09 23:12:40

Bajnokok Ligája BODNÁR ZALÁN

ALAPVONAL. A Bajnokok Ligája főtáblájára hét év kényszerszünet után az idén visszatérő vörös-feketék szereplésére mindenki kíváncsi volt, hiszen a Milan nélkül a sorozat kicsit olyan, mint Columbo hadnagy a ballonkabátja nélkül.