Fél táv – Smahulya Ádám jegyzete

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2024.11.07. 23:56

AZ ÁTALAKÍTOTT Bajnokok Ligája alapszakasza fél távhoz érkezett, így valamelyest képet kaptunk arról, mennyire vált be az új formátum. Az idény elején többen azt mondták, nagyjából négy forduló után kezdenek el körvonalazódni az erőviszonyok, addigra nagyjából látszik, melyik csapatnak mi lehet a célja a főtáblán. Nos, ha ez igaz, akkor a sorozat királyának számító Real Madrid jelenleg Európa középmezőnyéhez tartozik, és ha nem szedi össze magát, a playoffban kell kivívnia a nyolcaddöntőbe jutást. Akárcsak a Juventusnak, a Bayern Münchennek vagy a legnagyobb esélyesnek tartott Manchester Citynek.

Ami viszont ennél is meglepőbb, hogy jelenleg a PSG és az RB Leipzig is kieső helyen áll, azaz nincs ott az első huszonnégyben (!), a Willi Orbánt és Gulácsi Pétert foglalkoztató lipcseiek pedig még pontot sem szereztek. Mivel most már nincs átjárás a BL és az El között, a németeknek mostantól tényleg mindegyik összecsapás élet-halál harc lesz. Ha nem kapják össze magukat, tavasszal már nem lesznek ott a nemzetközi kupaporondon. S hogy kikkel kell még összecsapniuk? Internazionale, Aston Villa, Sporting, Sturm Graz…

A minap az Intert irányító Simone Inzaghi is elismerte, az új lebonyolítás nagyobb kihívás elé állítja a csapatokat, mert három helyett nyolc ellenfélből kell felkészülni, és nem annyira egyértelműek az erőviszonyok, mint korábban. Minden pont, minden gól számít, nem lehet három-négy forduló után (sem) hátradőlni.

Továbbra is tartom, a mostani rendszer messze nem tökéletes, de a korábbi csoportlebonyolításnál sokkal jobb. Akkor négy kör után nagyjából már eldőlni látszott, kik jutnak tovább és kik lesznek a kiesők, de az biztos, a legtöbb csapatnak nem volt annyi izgulnivalója, mint most. Ha hihetünk az OPTA szuperszámítógépének, tíz ponttal már szinte garantálható, hogy legrosszabb esetben is az első huszonnégyben végez egy csapat, azaz ott lesz a playoffban. Ha így van, akkor egyelőre csak a Liverpool, a Sporting, a Brest, az Internazionale és a Monaco érezheti biztonságban magát, de nekik sem mindegy, hogy a végelszámolásnál hol végeznek. A nyolcaddöntőtől ugyanis az alapszakasz-helyezés határozza meg az ellenfeleket, azaz papíron a tabella első helyezettjének lehet a legkönnyebb útja a döntőig.

Ebből a szempontból örömteli, hogy a Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató Liverpool egyetlen százszázalékos csapatként áll az első helyen, és a Premier League-ben, illetve a BL-ben is listavezető.

Csakhogy… A következő körben, november 27-én a Real Madrid lép fel az Anfieldben. Ha a spanyol sztárklub kikap, a folytatásban a rájátszásért kell kaparnia, ha a Liverpool veszít, szinte biztosan több helyet hátracsúszik a tabellán. S utána lesz még három forduló.

Mondja azt valaki, hogy ennél jobb volt a csoportkör…!

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

 

Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: Valódi esélye van Liverpoolba vagy Madridba szerződnie Kerkeznek?

Légiósok
9 órája

Katalán hullámvasút – Smahulya Ádám publicisztikája

Spanyol labdarúgás
2025.03.05. 07:36

Határeset – Thury Gábor jegyzete

Kosárlabda
2025.03.04. 23:13

Végre itt a tavasz! – Smahulya Ádám jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.03.04. 06:59

Matthäus: A Bayern München Németország első számú csapata; Tomori: A legvégén eksztázisba kerültünk

E-újság
2025.03.03. 23:30

Fradi-fóbia – Bobory Balázs jegyzete

Kézilabda
2025.03.02. 23:07

Belépett az ajtón   – Patai Gergely jegyzete

Vízilabda
2025.03.01. 23:51

NB I: húsz év után nyerne újra az ETO a Fradi ellen az Üllői úton

Labdarúgó NB I
2025.03.01. 10:00
Ezek is érdekelhetik