BL: az Európa-liga előző győztesének otthonában kezd az Arsenal

GY. B.GY. B.
2024.09.19. 10:15
Az Arsenal észak-londoni derbin aratott idegenbeli győzelemmel hangolt a Bajnokok Ligájára (Fotó: Getty Images)
Az Atalanta még nem érte el a tavalyi „utazósebességét”, de így is veszélyes vendéglátója lesz az utóbbi időben egyre jobbá váló Arsenalnak a labdarúgó Bajnokok Ligája 1. fordulójának csütörtöki játéknapján.

Rázós terepre készül az Arsenal: ugyan az Atalanta érezhetően nem lendült még formába az új idényben, az igazsághoz tartozik, hogy a sorsolás szeszélye folytán a bergamói csapat az eddigi négy bajnokija közül hármat idegenben játszott le – egy győzelem és két vereség a mérleg –, amint hazai közegben léphetett pályára, fordulatos mérkőzésen nyert a Fiorentina ellen (3–2).

Az Atalanta a tavasszal felért az Európa-liga csúcsára, ám eközben az Arsenal is egyre jobb eredményeket ért el: az idényt angol Szuperkupa-győzelemmel kezdte, a Premier League-ben csak a 2004-es bajnoki cím alkalmával szerzett több pontot, mint az előző évadban (90–89), a BL-ben pedig tizennégy év elteltével jutott be ismét a negyeddöntőbe. Továbbá, nagyon úgy fest, hogy az új idényben is ütőképes lesz Mikel Arteta csapata, amely eddigi négy PL-meccséből egy döntetlen mellett hármat megnyert, olyan riválisokat legyőzve, mint az Aston Villa és a Tottenham.

Az Arsenal menedzsere ugyanakkor több fontos játékosára nem számíthat: a csapatkapitány, Martin Ödegaard boka-, míg Riccardo Calafiori vádlisérüléssel bajlódik, az új szerzemény, Mikel Merino pedig még be sem mutatkozhatott vállsérülése miatt, és Bukayo Saka játéka is kérdéses, miután az észak-londoni derbin sántikálva hagyta el a pályát a hajrában.

Az olaszoknál Gianluca Scamacca és Giorgio Scalvini (mindkettő keresztszalag) már jó ideje nem bevethető, míg Rafael Tolói izomhúzódás miatt hagyta ki a Fiorentina elleni bajnokit, Ben Godfrey pedig azért, mert fájt a háta.

BAJNOKOK LIGÁJA, ALAPSZAKASZ
1. FORDULÓ
18.45: Crvena zvezda (szerb)–Benfica (portugál)
18.45: Feyenoord (holland)–Bayer Leverkusen (német) (Tv: Sport2)
21.00: Atalanta (olasz)–Arsenal (angol)
21.00: Atlético Madrid (spanyol)–RB Leipzig (német)
21.00: Monaco (francia)–Barcelona (spanyol) (Tv: Sport2) – élőben az NSO-n!
21.00: Brest (francia)–Sturm Graz (osztrák)

 

Legfrissebb hírek

Luis Enrique: Beállíthatjuk a Real Madrid csúcsát

Bajnokok Ligája
14 órája

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
23 órája

Sallai Roland csapattársa lehet az Arsenal brazil szélsője – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.10. 18:25

Felkészülés: későn ébredt az Arsenal, a BVB nyerte meg az Emirates-kupát; odahaza verte az OM a Bilbaót

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:26

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

Bayern München: a BL-győzelem a cél

Német labdarúgás
2026.08.06. 15:07

Calafiori Vinícius esetleges érkezéséről: Ilyen játékosokra van szükségünk!

Angol labdarúgás
2026.08.06. 10:41

Felkészülés: az Arsenal és a PSG is három gólt kapva szenvedett vereséget spanyol ellenfelével szemben

Angol labdarúgás
2026.08.05. 23:24