BL: adatelemzők megjósolták, melyik csapat lesz a győztes

Vágólapra másolva!
2020.07.12. 20:45
null
Megjósolták, melyik csapat lesz a Bajnokok Ligája győztese (Fotó: AFP)
Mint ismert, a labdarúgó Bajnokok Ligája 2019–2020-as idénye a koronavírus-járvány miatt hosszúra nyúlt kényszerszünet után augusztusban folytatódik. Jelenleg sok még a nyitott kérdés, hiszen még 12 csapat van versenyben, az újraindulás előtt azonban adatelemzők így is vették a bátorságot, hogy megjósolják, melyik csapat lesz a végső győztes.

 

FiveThirtyEight különböző statisztikai mutatók alapján folyamatosan frissülő rangsora szerint jelenleg a Manchester Citynek van a legnagyobb esélye (33 százalék) megnyerni a Bajnokok Ligáját. Az angol együttest a Bayern München (21 százalék) és a PSG (14 százalék) követi a rangsorban.

Az adatelemzők a nyolcaddöntő visszavágóját hátrányból kezdő Real Madridnak és Juventusnak egyaránt csak 2-2 százalék esélyt adnak a végső győzelemre.

A TELJES LISTA (a július 12-i állapot szerint)
Manchester City: 33 százalék esély a végső győzelemre
Bayern München: 21 százalék
PSG: 14 százalék
Barcelona: 8 százalék
RB Leipzig: 8 százalék
Atlético Madrid: 6 százalék
Atalanta: 5 százalék
Real Madrid: 2 százalék
Juventus: 2 százalék
Lyon: kevesebb mint 1 százalék
Napoli: kevesebb mint 1 százalék
Chelsea: kevesebb mint 1 százalék

NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓK
Augusztus 7., péntek
21.00:
Manchester City (angol)–Real Madrid (spanyol)
Az első mérkőzésen:2–1
21.00: Juventus (olasz)–Lyon (francia)
Az első mérkőzésen:0–1
Augusztus 8., szombat
21.00:
Bayern München (német)–Chelsea (angol)
Az első mérkőzésen:3–0
21.00: FC Barcelona (spanyol)–Napoli (olasz)
Az első mérkőzésen:1–1

MÁR NEGYEDDÖNTŐS
Atalanta (olasz)
RB Leipzig (német)
Paris Saint-Germain (francia)
Atlético Madrid (spanyol)

A nyolcaddöntőket követően a BL záró tornával ér véget, erre Lisszabonban, a Benfica (Estádio da Luz) és a Sporting CP (Estádio José Alvalade) stadionjában kerül sor.

A NYOLCCSAPATOS TORNA (LISSZABON) PÁROSÍTÁSA
NEGYEDDÖNTŐ
Augusztus 12. (helyszín: Estádio da Luz)

Atalanta (olasz)–Paris Saint-Germain (francia)

Augusztus 13. (Estádio José Alvalade)
RB Leipzig (német)–Atlético Madrid (spanyol)

Augusztus 14. (Estádio da Luz)
Napoli (olasz)/FC Barcelona (spanyol)–Chelsea (angol)/Bayern München (német)

Augusztus 15. (Estádio José Alvalade)
Real Madrid (spanyol)/Manchester City (angol)–Olympique Lyon (francia)/Juventus (olasz)

ELŐDÖNTŐ
Augusztus 18. (Estádio da Luz)

RB Leipzig (német)/Atlético Madrid (spanyol)–Atalanta (olasz)/Paris Saint-Germain (francia)

Augusztus 19. (Estádio José Alvalade)
Real Madrid (spanyol)/Manchester City (angol) vagy Olympique Lyon (francia)/Juventus (olasz)–Napoli (olasz)/FC Barcelona (spanyol) vagy Chelsea (angol)/Bayern München (német)

DÖNTŐ
Augusztus 23. (Estádio da Luz)

Legfrissebb hírek

Luis Enrique és Simone Inzaghi sem okozott meglepetést – a BL-döntő hivatalos kezdőcsapatai

Bajnokok Ligája
2025.05.31. 19:51

Dupla Tízes: minden idők egyik legjobb elődöntője után Inter–PSG a BL-fináléban

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 19:48

Megdöbbentő adat: 14.5 kilométerrel futott kevesebbet a Real Madrid, mint az FC Barcelona

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 10:13

„Messi fénykora óta nem láttunk ilyet” – Barcelonában már nyíltan is a BL-győzelemről beszélnek

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 09:11

Becsavarta, mint Beckham – Smahulya Ádám jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.04.09. 23:55

Öt angol csapat már biztosan ott lesz a következő BL-idényben, de lehet, hogy hét is

Angol labdarúgás
2025.04.09. 10:45

Ancelotti a rutinra szavaz, Modric és Alaba is kezdő az Arsenal ellen

Bajnokok Ligája
2025.04.08. 13:54

Ezért nem vett részt Raphinha a keddi BL-meccs előtti összetartáson

Spanyol labdarúgás
2025.03.12. 14:52
Ezek is érdekelhetik