BL: Nevetség tárgyává válunk Szlovákiában – a Slovan kapusa

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.07.18. 18:43
A Slovan Bratislava kapusa szerint az egész idényben rajtuk fognak nevetni Szlovákiában, méghozzá jogosan amiatt, hogy a BL-selejtező első körében kiestek a montenegrói Szutjeszka Niksics ellenében.

„Nincs mit mentegetni. Újfent nevetség tárgyává válunk Szlovákiában. Egész évben rajtunk fognak nevetni. És megérdemelten” – idézi a parameter.sk Dominik Greifet.„Nincs mit mentegetni. Újfent nevetség tárgyává válunk Szlovákiában. Egész évben rajtunk fognak nevetni. És megérdemelten” – idézi a parameter.sk Dominik Greifet.

Mint ismert, a Slovan a 93. percig továbbjutásra állt Montenegróban, ám a Szutjeszka ekkor egyenlített, kiharcolta a hosszabbítást, majd tizenegyesekkel továbbjutott.

„Kizárólag magunknak köszönhetjük az egészet. A továbbjutásba került, hogy az utolsó pillanatokban figyelmetlenek voltunk. A hosszabbításban már inkább taktikai játék folyt, voltak kontráink, de nem használtuk ki őket. Azt mondják, hogy a tizenegyesek a szerencsén múlnak, viszont a hazaiak valóban jól végezték el őket, míg a mi játékosaink sikertelennek bizonyultak. Nagyon csalódottak vagyunk” – értékelt Martin Sevela, a nemzetközi kupaszereplést az Európa-ligában folytató Slovan vezetőedzője, akit a találkozó másnapján menesztettek a posztjáról.

Holman Dávid kezdett, a 71. percben, még 1–0-s vezetésnél lecserélte edzője, Guzmics Richárdot viszont nem nevezték a mérkőzésre.

Legfrissebb hírek

„Minden idők legjobb meccse volt?” – lapszemle a PSG–Bayern München BL-elődöntő után

Bajnokok Ligája
Tegnap, 9:07

Aranyéremmel búcsúzna az Atléticótól Antoine Griezmann

Bajnokok Ligája
2026.04.28. 10:46

A hatodik helyezés is Bajnokok Ligáját érhet a Premier League-ben – mutatjuk, hogyan

Angol labdarúgás
2026.04.22. 13:22

DAC–Slovan: a szlovák szövetség „csak” pénzbüntetéssel sújtotta a pozsonyi klubot

Minden más foci
2026.04.10. 16:18

A Slovan harmadszor is legyőzte a DAC-ot az idényben

Minden más foci
2026.04.04. 19:53

Itt az esély: felzárkózhat a DAC a Slovanra

Minden más foci
2026.04.04. 09:18

A Vinícius Júnior-incidens miatt részleges szektorbezárással büntették a Benficát

Bajnokok Ligája
2026.03.25. 22:47

Történelem, mindhárom magyar kezd a Liverpool–Galatasaray BL-visszavágón

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 19:56
Ezek is érdekelhetik