BL: immár London adja a legtöbb döntős együttest

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.05.09. 09:41
null
Londonból a madridi BL-döntőbe: a Tottenham csatlakozott az Arsenalhoz és a Chelsea-hez (Fotó: AFP)
A Tottenham a harmadik londoni klub, amely bejutott a Bajnokcsapatok Európa-kupája/Bajnokok Ligája döntőjébe, ezzel az angol főváros lett a vonatkozó rangsor éllovasa.

 

 

A BEK/BL 1955 óta íródó történetében 2006-ig kellett várni, hogy londoni futballcsapat érdekelt legyen a fináléban. Azóta viszont három különböző együttes összesen négyszer jutott be a döntőbe.

Elsőként az Arsenal képviselte BL-döntőben Londont, amikor 2006-ban 2–1-es vereséget szenvedett a Barcelonától. Két évvel később a Chelsea tizenegyesekkel kapott ki a Manchester Unitedtól, 2012-ben viszont a londoni kékek ültek fel Európa trónjára, mivel tizenegyespárbajban felülmúlták a Bayern Münchent.

A Tottenham szerdai bravúrjával a harmadik londoni klub lett, amely döntőbe jutott. A legrangosabb európai kupa történetében még nem volt példa arra, hogy egy városból kettőnél több egyesület döntőzzön.

Milánó (Internazionale, AC Milan), Madrid (Real Madrid, Atlético Madrid) és Belgrád (Crvena zvezda, Partizan) követi Londont a rangsorban egyaránt két finalistával.

BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

Ajax (holland)–Tottenham Hotspur (angol) 2–3 (2–0)
Amszterdam, Johan Cruyff Aréna,52 641néző.Vezette:Brych (német)
Ajax:
Onana – Mazraui, De Ligt, Blind, Tagliafico – Van de Beek (Magallán, 90.), F. de Jong, Schöne (Veltman, 60.) – Zijes, Dolberg (Sinkgraven, 67.), Tadics. Vezetőedző:Erik ten Hag
Tottenham:Lloris – Trippier (Lamela, 81.), Alderweireld, Vertonghen, Rose (B. Davies, 83.) – Sissoko, Wanyama (F. Llorente, a szünetben), Alli – Eriksen – Lucas Moura, Szon Hung Min. Menedzser: Mauricio Pochettino
Gólszerző:De Ligt (5.), Zijes (35.), ill. Lucas Moura (55., 59., 96.)
Továbbjutott:
aTottenham, 3–3-asösszesítéssel, idegenben szerzett több góllal

Legfrissebb hírek

„Nincs gond az önbizalmunkkal” – Michael Carrick az Atlético Madridtól elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 09:14

Túlterheltség miatt kényszerül pihenőre Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
2026.10.13. 06:34

Négy forduló után sincs gólja a nyáron 366 millió eurót költő Tottenhamnek a PL-ben

Angol labdarúgás
2026.09.12. 20:27

Sallaiék edzője szerint a büntető volt a fordulópont a Sporting ellen

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 10:37

Steve McManaman: Itt az ideje, hogy Szoboszlai Dominik vezér legyen

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 09:19

Rossz hír az osztrákoknak: Varga Barnabás különösen motivált

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 06:44

Tottenham Hotpoor: 2019 óta egymilliárd eurót költöttek arra, hogy alaposan meggyengüljenek

Angol labdarúgás
2026.08.18. 14:21

BL-döntő: olvasóink többsége a PSG győzelmére tippel

Bajnokok Ligája
2026.05.30. 11:02