BL: a Spurs játékosa nem tudta, hogy továbbjutott a csapata

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.18. 13:53
null
Moussa Sissokónak idő előtt befejeződött a negyeddöntő visszavágója (Fotó: AFP)
Az utóbbi időszak egyik legfordulatosabb, gólokban bővelkedő mérkőzését játszotta egymással a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján a Manchester City és a Tottenham Hotspur, s bár a végén a City győzött 4–3-ra, ez a legkevésbé sem vigasztalja, hiszen idegenben szerzett több góllal a Spurs jutott be a legjobb négy közé. A továbbjutás ellenére akadt olyan londoni futballista, aki bánatában az öltözőbe ment, abban a hiszemben, hogy a manchesteriek mentek tovább.

Moussa Sissokót a 41. percben kellett sérülés miatt lecserélni, így ő már csak a kispadról látta Raheem Sterling harmadik gólját, ami a Manchester City továbbjutását jelentette volna. A francia középpályás a találat után rögtön az öltözőbe sietett, így nem tudhatta, hogy Cüneyt Cakir játékvezető a VAR igénybevétele után érvénytelenítette a gólt, így végül a Spurs örülhetett a párharc végén.

„A kispadon voltam, az ötödik City-gól után olyan érzések kerítettek hatalmukba, hogy jobbnak láttam bemenni az öltözőbe. Egyedül üldögéltem, nem volt bekapcsolva a televízió sem, ezért abban a hiszemben voltam, hogy kiestünk. Később bejött a stáb egyik tagja, és azt mondta, hogy »Hihetetlen, megcsináltuk!«. Mikor rákérdeztem, ez hogy lehet, elárulta, hogy nem adták meg a gólt. Ezután visszavettem a mezemet, rögtön elfeledkeztem minden gondomról, és csatlakoztam a többiekhez, mert nem akartam lemaradni egy ilyen történelmi pillanat ünnepléséről. Hihetetlen érzelmi sokk volt!” – mondta Sissoko a L'Équipe sportnapilapnak.

Ami a sérülést illeti, a francia elmondta, hogy izomhúzódása van, s valószínűleg ki kell hagynia a szombati bajnokit – amin ismét a Manchester Cityvel találkozik a londoni együttes –, ám reményei szerint a jövő héten már ismét Mauricio Pochettino rendelkezésére állhat.

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

MANCHESTER CITY (angol)–TOTTENHAM HOTSPUR (angol) 4–3 (3–2)
Manchester, City of Manchester Stadion, 53 348 néző. Vezette: Cüneyt Cakir (török)
Manchester City: Ederson – Walker, Kompany, Laporte, Mendy (Sané, 84.) – De Bruyne, Gündogan, D. Silva (Fernandinho, 63.) – B. Silva, Agüero, Sterling. Menedzser: Pep Guardiola
Tottenham Hotspur: Lloris – Trippier, Alderweireld, Vertonghen, Rose (D. Sánchez, 91.) – Wanyama, M. Sissoko (F. Llorente, 41.) – Eriksen, Alli, Szon Hung Min – Lucas Moura (B. Davies, 82.). Menedzser: Mauricio Pochettino
Gólszerző: Sterling (4., 21.), B. Silva (11.), Agüero (59.), ill. Szon Hung Min (7., 10.), F. Llorente (73.)
Továbbjutott: a Tottenham Hotspur,
4–4-es összesítéssel, idegenben szerzett több góllal

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, STATISZTIKÁK, ÉRDEKESSÉGEK A MÉRKŐZÉSRŐL ITT!

Legfrissebb hírek

Mourinho nagy bölcsességet mondott a Chelsea-től elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 09:10

Barca–PSG: Luis Enrique a hiányzók miatt kesereg, Lewandowski lehagyhatja Neymart

Bajnokok Ligája
2025.09.29. 13:36

Angol Ligakupa: a Premier League-csatárlegenda mindkét fia bemutatkozott a Manchester Cityben

Angol labdarúgás
2025.09.25. 10:14

Carragher: Arteta folyton behúzza a kéziféket

Angol labdarúgás
2025.09.22. 11:27

A Real Madrid hetekig nem számíthat Alexander-Arnold játékára

Spanyol labdarúgás
2025.09.17. 12:52

Valami nem stimmelt Guirassy mezével a Juventus ellen – kép

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 10:03

Kiakadt a Marseille edzője a Real Madrid második tizenegyese miatt

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 08:33

Julián Álvarez nem játszik a Liverpool elleni BL-meccsen

Bajnokok Ligája
2025.09.16. 13:32
Ezek is érdekelhetik