BL: VAR-atlan szituáció? Meghibásodott a videobíró a Schalke–Cityn

Vágólapra másolva!
2019.02.21. 08:21
null
Carlos del Cerro Grande a monitor meghibásodása miatt csak a fülére mondott információkban bízhatott (Fotó: AFP)
A Schalke hiába vezetett két büntetővel, végül 3–2-es vereséget szenvedett hazai pályán a Manchester Citytől a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. A találkozó emlékezetes pillanata volt, amikor perceken át állt a játék Nicolás Otamendi kezezése után, a játékvezető pedig a várakozást követően a videobíró alapján tizenegyest ítélt, mindezt úgy, hogy saját maga – a többi BL-meccsen tapasztalttal ellentétben – nem nézte vissza a kétes szituációt.

Az Evening Standard jelentése szerint Carlos del Cerro Grande játékvezetőnek lehetősége sem volt visszanézni az esetet, a VAR-monitorja ugyanis meghibásodott, így a játéktér mellé helyezett képernyőn semmit sem lehetett látni. A spanyol bírónak végül a VAR-személyzet rádión adott információi alapján kellett meghoznia a döntést.

A Bajnokok Ligájában működő videobírós rendszer három lépésben működik, a VAR-csapat alapvetően arról dönt, egy kétes szituáció újranézését javasolja-e a játékvezetőnek vagy sem, a bíró ezt követően megnézheti a kihelyezett monitoron a felvételeket, majd új döntést hozhat a játékszituációról.

Bár a kijelző meghibásodott, hibás döntés nem született – ezt a mérkőzés után Pep Guardiola, a Manchester City menedzsere ismerte el.

Részben az első büntető körüli hercehurca miatt az első félidő végén egyébként ötperces hosszabbítás volt.

A találkozót az Otamendi kiállítása miatt mintegy 25 percen át emberhátrányban futballozó Manchester City nyerte meg, a hajrában 3–2-re fordítva.

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS

SCHALKE 04 (német)–MANCHESTER CITY (angol) 2–3(2–1)
Gelsenkirchen, Veltins-Arena,54 417néző.V:Carlos del Cerro Grande (spanyol
Schalke:Fährmann – Bruma, S. Sané, Nasztaszics – Caligiuri, S. Serdar, Bentaleb, Oczipka – McKennie (Skrzybski, 77.), Mendil (Burgstaller, 65.) – Uth (Harit, 88.).Vezetőedző:Domenico Tedesco
Manchester City:Ederson – Walker, Laporte, Otamendi – Fernandinho – B. Silva, D. Silva (Kompany, 70.), Gündogan – Sterling, Agüero (L. Sané, 78.), De Bruyne (Zincsenko, 87.).Menedzser:Pep Guardiola
Gólszerző: Bentaleb (38., 45. – mindkettőt tizenegyesből), ill. Agüero (18.), L. Sané (85.), Sterling (90.)
Kiállítva:Otamendi (68.)

Legfrissebb hírek

Édesapja halála miatt nem játszott Konaté a Liverpoolban szerdán

Bajnokok Ligája
2026.01.22. 19:57

Kiállítás, rontott büntető, de így is simán nyert, és biztosan a nyolc között végez a Bayern München

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 23:01

Kifizeti a jegyek árát a Manchester City a szurkolóinak, akik a helyszínen látták a BL-blamát

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 17:08

Edin Dzeko megszerzésére hajt a feljutásért küzdő Schalke

Német labdarúgás
2026.01.20. 13:35

Guardiolát kiakasztotta a VAR: Tudjuk, hogyan működik ez a rendszer...

Angol labdarúgás
2026.01.14. 09:23

Cherki gólt és gólpasszt jegyzett Nottinghamben, a City győzelmi kényszerbe hozta az Arsenalt

Angol labdarúgás
2025.12.27. 15:23

Cherki és Savinho bombájával elődöntős a Man. City az angol Ligakupában

Angol labdarúgás
2025.12.17. 22:37

Bajnokok Ligája: Mbappé Puskásék nyomában

Bajnokok Ligája
2025.11.27. 13:10
Ezek is érdekelhetik