Gyulai Memorial: Armand Duplantis is részt vesz az idei versenyen!

Vágólapra másolva!
2022.05.11. 16:52
null
Armand Duplantis is részt vesz az idei Gyulai Memorialon (Fotó: AFP)
Hat olimpiai bajnok, köztük három jelenlegi világcsúcstartó vesz részt az idei, sorrendben 12. Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjon, amelyet augusztus 8-án rendeznek meg Székesfehérváron.

Többek között itt lesz a sportág egyik legnagyobb jelenlegi sztárja, a svéd rúdugró, Armand Duplantis, az olasz magasugró, Gianmarco Tamberi és az amerikai súlylökő, Ryan Crouser – hangzott el az esemény szerdai sajtótájékoztatóján.

Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnöke bevezetőként elmondta, a névadó fiaként hálás, hogy édesapjáról egy atlétikai versennyel emlékeznek meg, ami mindig is a szívügye volt. Hozzátette: a Gyulai Memorial kiváló lehetőség a magyar versenyzőknek arra, hogy megfelelő körülmények között mérjék össze magukat a nemzetközi mezőnnyel.

Deutsch Péter, a szervezőbizottság elnöke hangsúlyozta, hogy sohasem tették még olyan magasra a lécet, mint az idén. Felidézte, a versenyt 2011-ben indították el azzal a szándékkal, hogy folyassák az egykori Budapest Nagydíj hangulatát, eredményességét és minőségét, ugyanakkor méltóképpen tisztelegjenek a kiváló sportújságíró és sportvezető, Gyulai István emléke előtt. Büszkén számolt be arról, hogy a Gyulai István Memorial 2021-ben a világ összes egynapos atlétikai versenye közül az ötödik lett, és a Gyémánt Liga-események egész sorát utasította maga mögé. Emlékeztetett arra, hogy több mint 400 nap múlva, 2023. augusztus 19-én kezdődik a budapesti atlétikai világbajnokság.

Gyulai Miklós (jobbra) szerint a verseny kiváló lehetőség a hazai atlétáknak (Fotó: Földi Imre)
Gyulai Miklós (jobbra) szerint a verseny kiváló lehetőség a hazai atlétáknak (Fotó: Földi Imre)

Spiriev Attila sportigazgató közölte, idén nem a magas pontszám elérése a cél, hanem az, hogy minél több olyan versenyzőt mutassanak be a magyar közönségnek, akik a jövő évi magyarországi vb sztárjai lehetnek, továbbá a magyar atlétáknak is versenyzési lehetőséget biztosítsanak. Bejelentette, hogy 10 férfi és 8 női számot rendeznek meg, a Magyar Nagydíj időpontját pedig azért időzítették augusztus 8-ára, mert egy héttel később kezdődik Münchenben az Európa-bajnokság, amely a magyarok számára az idei célverseny lesz.

A sportigazgató hat olyan olimpiai bajnok részvételét jelentette be, akik közül hárman jelenleg világcsúcstartók is. Eljön Székesfehérvárra Ryan Crouser, a kétszeres olimpiai bajnok amerikai súlylökő, aki 2021 óta 23.37 méterrel a szám világrekordere; Jasmine Camacho-Quinn, Puerto Ricó-i gátfutó, Tokió aranyérmese 100 m gáton; Gianmarco Tamberi olasz magasugró, aki a világ atlétikájának egyik legszínesebb egyénisége és tavaly a katari Mutaz Essza Barsimmal az ötkarikás játékokon megosztozott az aranyérmen.

Itt lesz a háromszoros olimpiai és négyszeres világbajnok, világcsúcstartó (82.98 m) lengyel kalapácsvető, Anita Wlodarczyk, aki már hatszor vett részt a Gyulai Memorialon és valamennyi alkalommal győzött is, ezzel pedig az esemény legeredményesebb versenyzője. A svéd Daniel Stahl az elmúlt évek legjobb diszkoszvetője, 2019-ben világbajnoki, tavaly olimpiai aranyérmes lett. Az ugyancsak svéd rúdugró, Armand Duplantis is ellátogat a Bregyó közbe, ő a márciusi, belgrádi fedett pályás vb-n 620 centivel állított fel világrekordot. Duplantis lesz az, aki miatt Magyarországon még soha nem látott magasságokba emelik a lécet.

A legnagyobb hazai név a kalapácsvető Halász Bencéé, aki világ- és Európa-bajnoki bronzérmes.

A 12. Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíj 90 nap múlva délután 16 órakor kezdődik, a jegyeket szerdától lehet megvenni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik