Takács Boglárka: Próbáltunk fizikailag hozzáerősödni a mezőnyhöz

SZENDREI ZOLTÁNSZENDREI ZOLTÁN
2025.01.31. 10:28
Takács Boglárka már az első idei versenyén jó formában futott, két századra volt saját országos csúcsától (FOTÓ: FÖLDI IMRE)
Két országos csúcstartónk, Kozák Luca (60 m gát) és Takács Boglárka (60 m sík) is eredményes idénykezdetet tudhat maga mögött. A belgrádi fedett pályás versenyen látottak alapján ígéretes téli időszak várhat mindkettejükre.

 

JÓL SIKERÜLT AZ IDÉNYKEZDET a belgrádi Gold-versenyre meghívott mindhárom országos csúcstartónknak: Molnár Attila tovább javította saját 400 méteres magyar rekordját, Kozák Luca döntőbe jutott 60 m gáton, Takács Boglárka pedig egy tizedre volt a győzelemtől, két századra a legjobbjától 60 méteren.

„Tavaly is hasonlóan kezdtem, 7.29-re 7.24-et futottam, ugyanúgy öt századot javítottam, mint most – mondta a szerb fővárosban negyedikként záró Takács Boglárka a Nemzeti Sportnak. –  Örülök, hogy most egy kicsivel gyorsabb voltam, mert az előző évvel ellentétben ezúttal sokkal inkább munkából érkeztem az első versenyemre. Egy új szöges cipőt is teszteltem, ami csupán harmadszor volt rajtam. Még nem elég frissek a lábaim, de ez futamról futamra alakul, amikor igazán kell, megjön majd a jó forma is.”

A BHSE sprintere az elődöntőben 7.27-tel biztosította a helyét a fináléban, ahol 7.22-t futva a negyedik lett. Az erős kezdés eredményes téli felkészülésről árulkodik, olimpiai, világbajnoki és Európa-bajnoki elődöntősünk 2025-ben végleg megérkezhet a legmagasabb szintű sprinterek közé.

„Próbáltunk fizikailag hozzáerősödni a mezőnyhöz. De amikor megérkeztem Belgrádba és megnéztem az ellenfeleimet, úgy tűnt, még most sem az igazi. Fontos volt, hogy ami új izomtömeg felkerül rám, az hasznos izom legyen. Fedett pályán mindkét világesemény, az Eb és a vb is a célkeresztben van.”

Szintén erre a két viadalra időzíti a formát Kozák Luca, aki az utóbbin tavaly döntőt futott. Első 2025-ös fellépésén Belgrádban 8.14-et futott, de a fináléban hat századdal elmaradt ettől az időtől, mégsem lehet elégedetlen. A döntő előtti bemutatás egy színpadon zajlott, amire fellépve hatalmas lángok törtek az égbe minden atlétánál. Szokatlan show ez egy egynapos viadalon…

„Mindenkit váratlanul ért ez a prezentáció, engem is meglepett, mekkora lángok törnek fel közvetlenül mellettem. A második futás nem olyan volt, amilyet terveztem, az eleje egy kicsit szétesett, de próbáltam utána fejlődni. Technikailag mindkét futás jó volt, de a gyorsaságomat még »elő kell keresni«. Sohasem az a futó voltam, aki a leggyorsabban kezdi az idényt, kellenek versenyek, amíg visszaszokom és belelendülök. Még hat hét van az Eb-ig, ott már jól fogok futni, csak elkezdeni nehéz. Jövő héten jön az újabb lehetőség, február kilencedikén, Párizsban állok rajthoz.”

A 28 éves atlétának az ötkarikás játékokon az azt megelőző évek sikerei (2022: Eb-ezüstérem és 12.69-es országos csúcs 100 m gáton) után az újabb nagy dobás elmaradt. A francia fővárosban tavaly nyáron nem sikerült a továbbjutás az előfutamból, és a vigaszágról sem tudott kvalifikálni az elődöntőbe.

„Az olimpia után hosszabb pihenőm volt, kellett, hogy az elmúlt jó három, de inkább tizenegy évet kipihenjem. Éppen ezért a szokásosnál később kezdtem el a felkészülést, ennek ellenére biztató, hogy ott tartunk, ahol általában szoktunk. Szerencsére se betegség, se sérülés nem hátráltatott.”

A rutinos sportoló nem várt helyről kapott inspirációt az elmúlt hónapokban.

„Nagy megtiszteltetés, hogy debreceniként a női kézilabda Eb nagykövete lehettem. Szeretjük a többi sportot is, a kézilabdát különösen. Amúgy is kimentünk volna a meccsekre, de így összekötöttük a kellemest a hasznossal. A fedett pályával kapcsolatban volt egy kérdőjel a fejemben, hogy kell-e nekem és van-e kedvem hozzá. Ahogyan néztem a magyar válogatottat és a győzelmeit, meghozta a kedvem, hogy a télen is versenyezzek.”

Atlétika
2025.01.29. 18:53

Molnár Attila országos csúcsot döntve nyert 400 méteren a belgrádi fedett pályás versenyen

Takács Boglárka a negyedik lett 60 méteres síkfutásban, Kozák Luca a nyolcadik helyen zárt 60 méter gáton.


 

 

Legfrissebb hírek

Molnár Attila a 6. helyen végzett a toruni fedett pályás atlétikai vb-n

Atlétika
10 órája

Molnár Attila futamgyőztesként döntős, Illovszky Dominik három századra volt ugyanettől

Atlétika
2026.03.20. 21:19

Atlétika: a gerelyhajító Kövér Fanni két ezüstéremmel kezdte az évet

Utánpótlássport
2026.03.19. 19:28

India rendezi a 2028-as fedett pályás vb-t

Atlétika
2026.03.19. 18:21

Lesz-e újabb Duplantis-világcsúcs? – öt izgalmas kérdés a fedett pályás vb előtt

Atlétika
2026.03.19. 10:33

Elhunyt az olimpiai bajnok atléta

Atlétika
2026.03.13. 16:53

Már senkit sem lep meg: megvan Armand Duplantis 15. rúdugróvilágcsúcsa

Atlétika
2026.03.12. 23:46

Atlétika: ez aztán a szintugrás Horváth Botondtól!

Utánpótlássport
2026.03.12. 09:00
Ezek is érdekelhetik