PL: másodszor is elhalasztották a Burnley-Watford meccset

MTI/K. B.MTI/K. B.
Vágólapra másolva!
2022.01.18. 09:27
null
Mindössze tíz Burnley-játékos edzett hétfőn (Fotó: AFP)
Koronavírus-fertőzések miatt másodszor is el kellett halasztania az Angol Labdarúgóligának (EFL) az élvonalbeli bajnokság 17. fordulójából keddre (mára) áthelyezett Burnley–Watford mérkőzést.

 

A sereghajtó Burnley így már öt meccsel kevesebbet játszott, mint néhány riválisa, de a 19. Newcastle United is hárommal, a 18. helyen álló Norwich City pedig néggyel több találkozón van túl.

A Watford elleni összecsapást decemberben azért kellett elhalasztani, mert koronavírusos megbetegedések miatt a vendégek nem tudtak elegendő számú játékossal kiállni. Most a Burnley-nek nincs megfelelő mennyiségű hadra fogható futballistája, Sean Dyche vezetőedző azt mondta, csupán tíz labdarúgónak tudott edzést tartani hétfőn.

A Premier League mostani idényében ez a 22. meccs, amelyet koronavírus-fertőzések miatt kell elhalasztani december óta.

Legfrissebb hírek

Bejelentette a spanyol középpályás érkezését az Arsenal – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.06. 14:14

A Chelsea bejelentette Gittens érkezését – hivatalos

Német labdarúgás
2025.07.05. 16:36

Bejelentették, hol folytatja pályafutását Kyle Walker

Angol labdarúgás
2025.07.05. 14:12

„Energikus, nagyon atletikus, remekül fog illeszkedni a Liverpoolba” – Kerkez Milost méltatta a bournemouthi újságíró

Légiósok
2025.07.04. 17:57

„A mosolyodat, a játék iránti szeretetedet sosem feledjük” – Szoboszlai elbúcsúzott Diogo Jotától

Angol labdarúgás
2025.07.03. 16:34

A Chelsea bejelentette a Brighton braziljának megszerzését

Angol labdarúgás
2025.07.02. 15:21

Fontos változások a Liverpool stábjában, ez Pécsi Ármint is érinti

Angol labdarúgás
2025.07.02. 13:28

A Liverpool Szoboszlai Dominik szerződtetéséről posztolt

Angol labdarúgás
2025.07.02. 11:55
Ezek is érdekelhetik