PL: a West Ham lett a befutó az Ajax ghánai középpályásáért – sajtóhír

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2023.08.25. 16:15
null
Mohammed Kudus mesterhármassal búcsúzott az Ajaxtől (Fotó: Getty Images)
Fabrizio Romano, olasz újságíró információi szerint a West Ham United szóban megegyezett a holland bajnokságban szereplő Ajaxszal a ghánai Mohammed Kudus átigazolásáról.

 

Korábban több angol klub – köztük a Brighton és a Chelsea – is versenyben volt Mohammed Kudus játékjogáért, azonban úgy tűnik, hogy a David Moyes irányította West Ham United lett a befutó a ghánai középpályás átigazolásának ügyében.

Fabrizio Romano úgy tudja, hogy a PL-klub bónuszokkal együtt 45 millió eurót fizet Kudusért, aki ötéves szerződést ír alá és vasárnap érkezik meg új csapatához a kötelező orvosi vizsgálatokra.

„A West Ham? Egy remek klub, igen” – nyilatkozott csütörtöki, vélhetően utolsó ajaxos mérkőzése után Kudus. A ghánai mesterhármassal búcsúzott az amszterdami csapattól, amely 4–1-re győzött a Ludogorec otthonában az Európa-liga-selejtező playoffkörének első mérkőzésén.

 

 

Legfrissebb hírek

Premier League: a West Hamnél köthet ki a volt Arsenal-kapus – sajtóhír

Angol labdarúgás
18 órája

Először működik közre Premier League-meccsen a magyar származású játékvezető

Angol labdarúgás
2025.05.07. 08:52

Szoboszlai Dominik is érzékeny búcsút vett Trent Alexander-Arnoldtól

Angol labdarúgás
2025.05.06. 14:42

A BL-re pályázó Nottingham 102 perc játék után egy ponttal távozott Londonból

Angol labdarúgás
2025.05.05. 23:00

Cole Palmer szerint a közösségi média teli van trollokkal és idiótákkal

Angol labdarúgás
2025.05.05. 15:18

Arne Slot Szoboszlai Dominikról: Soha nem egy emberen múlik, de...

Angol labdarúgás
2025.05.05. 07:02

A már bajnok Liverpool legyőzésével tett egy lépést a BL-szereplés felé a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.05.04. 19:29

Megint négyet kapott a Manchester United, a Newcastle és a Tottenham is ikszelt

Angol labdarúgás
2025.05.04. 17:08
Ezek is érdekelhetik