MU: Evra szerint C. Ronaldo jobb, mint Messi

Vágólapra másolva!
2012.12.22. 10:08
A Premier League-ben szereplő Manchester United labdarúgócsapatának védője, Patrice Evra szerint korábbi csapattársa, egyben leendő BL-ellenfele, Cristiano Ronaldo jobb játékos, mint a Barcelonát erősítő Lionel Messi.

„Ha ismét meg szeretné nyerni az Aranylabdát, akkor haza kell igazolnia Manchesterbe – nyilatkozta Evra klubja hivatalos televíziós csatornájának. – Már többször felvettem vele a kapcsolatot. Még mindig szereti a Manchester Unitedet. Hiányzik neki a város, mert ez az otthona. Hihetetlen dolgokat vitt véghez a Real Madriddal, de nem kapja meg a kellő tiszteletet. Amikor nálunk játszott, akkor a játékostársaktól, a szurkolóktól és a menedzsertől is rengeteg szeretetet kapott."

A 31 esztendős védő hozzátette, a portugál válogatott támadó jobb futballista, mint a Barcelonában szereplő Lionel Messi.

„Ronaldo hihetetlen játékos, a legjobb a világon. Jobb, mint Messi, és ezt nem azért mondom, mert a barátom és a csapattársam volt. Messi is hihetetlen, de mellette ott van Xavi és Iniesta, míg Ronaldo magának teremti meg a lehetőségeket, és szerez gólokat" – vélekedett a francia válogatott labdarúgó, aki reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Ronaldo épp vele szemben kap lehetőséget a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében rendezendő Real Madrid–Manchester United találkozókon.

„Remélem, az én oldalamon fog játszani. Ismerjük egymást az edzésekről, tudja, milyen kemény védő vagyok. Tudom, hogyan kell megállítani, de azzal is tisztában vagyok, hogy ő jelentheti a különbséget a két csapat között. Ugyanakkor érzelmileg igazán nehéz párharc vár rá" – zárta mondandóját Evra.

Legfrissebb hírek

A Manchester United hazai pályán négy gólt szerzett és könnyedén jutott be az El-döntőbe

Európa-liga
11 órája

Dupla Tízes: minden idők egyik legjobb elődöntője után Inter–PSG a BL-fináléban

Bajnokok Ligája
14 órája

Premier League: a West Hamnél köthet ki a volt Arsenal-kapus – sajtóhír

Angol labdarúgás
18 órája

Az El-győzelem sem mentheti meg Postecoglout – Pallister

Európa-liga
19 órája

Először működik közre Premier League-meccsen a magyar származású játékvezető

Angol labdarúgás
2025.05.07. 08:52

Szoboszlai Dominik is érzékeny búcsút vett Trent Alexander-Arnoldtól

Angol labdarúgás
2025.05.06. 14:42

Cristiano Ronaldo fia korosztályos portugál válogatott lett

Minden más foci
2025.05.06. 14:22

A BL-re pályázó Nottingham 102 perc játék után egy ponttal távozott Londonból

Angol labdarúgás
2025.05.05. 23:00
Ezek is érdekelhetik