Mohamed Szalah: Nem lepett meg, hogy sok gólt szerzek

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2018.02.12. 21:45
null
Mohamed Szalah szerint az utolsó fordulókig tart a csatája Harry Kane-nel a gólkirályi címért (Fotó: AFP)
Mohamed Szalahot, a Liverpool egyiptomi szélsőjét nem lepte meg, hogy ilyen jól megy neki a játék, ellenben elismeri, eleinte szenvedett, miután elhagyta a hazáját.

 

– Minek köszönhető, hogy néhány kevésbé sikeres szezon után ebben az idényben élete formájában futballozik?
– Motivált, hogy visszatérhetek Angliába, mert imádom a Premier League-et – mondta a Marcának adott interjúban Mohamed Szalah, a Liverpool egyiptomi támadója. – Az előző szezonban is volt sok jó meccsem a Romában, de ebben az idényben több gólt szerzek. Csak az jár a fejemben, hogy minél többször eredményes legyek, és ezáltal a csapat is sikeres legyen. Sokat köszönhetek Jürgen Kloppnak, rengeteget segített a beilleszkedésben. Beszéltem vele, mielőtt Liverpoolba igazoltam, nagy szerepe van abban, hogy ennyire gyorsan felvettem a ritmust, és ilyen jól megy a játék.

– A szurkolókhoz hasonlóan önt is meglepte, hogy ilyen jól teljesít a világ egyik legerősebb bajnokságában?
– Soha nem volt problémám a gólszerzéssel, és bár most többször vagyok eredményes, mint a korábbi szezonokban, nem mondanám, hogy ez annyira meglepett.

– Korábban, a Chelsea-nél mégsem volt ennyire sikeres. Miért?
– Kevés lehetőséget kaptam. Egy évet töltöttem el a klubnál, de az első hat hónap után alig játszottam. Kölcsönadtak a Fiorentinának, ahol ismét gólokat szereztem, a Románál ugyancsak jól ment a játék, és most sem lehet okom panaszra.

– Több poszton is bevethető – a pálya melyik részén érzi magát a legjobban?
– Balszélsőként, tízes pozícióban vagy csatárként is tudok játszani, de a jobb oldalon futballozom a legszívesebben.

– Miért éppen a Liverpoolt választotta?
– Mert nagy klub, fantasztikus játékosokkal, és mint mondtam, vissza akartam térni Angliába, mert imádom az itteni labdarúgást. Ezért nagyon örültem, amikor megkeresett a Liverpool, és azt hiszem, jól döntöttem. Nem titok, más klubok is érdeklődtek, de ne kérje, hogy megnevezzem őket, utólag nincs értelme erről beszélni. A lényeg, hogy jól érzem magam itt.

– Philippe Coutinho távozása óta ön a csapat legnagyobb sztárja. Mit szólt a Barcába igazoló brazil játékos távozásához?
– Minden szempontból hiányzik. Amellett, hogy remek futballista, nagyon kedves, nyugodt srác barátként a legjobbakat kívánom neki. Büszke vagyok, hogy együtt játszhattam vele, remélem, sikeres lesz a Barcával.

– Mik a rövid távú céljai?
– Örülnék, ha minél jobb helyen végeznénk a bajnokságban, majd utána az egyiptomi válogatottal szeretnék továbbjutni a csoportból az oroszországi világbajnokságon. Egyelőre ezek a céljaim, aztán meglátjuk, mit hoz az élet.

– A gólkirályi címet nem is említi? Nagy csatát vív Harry Kane-nel – mit gondol, a végén melyikük örülhet?
– Nincs könnyű dolgom. Kane fantasztikus futballista, nem véletlenül lett ő az előző két szezon gólkirálya. Én a szélen játszom, neki viszont csatárként több lehetősége van a gólszerzésre, így talán jobbak az esélyei, de mindent megteszek, hogy a végén én nyerjek. Alighanem minden az utolsó néhány fordulóban dől el.

– Egy fontos díjat viszont már bezsebelt: nemrég 2017 legjobb játékosának választották Afrikában.
– El sem tudom mondani, mennyit jelent ez nekem. Gyerekként gyakran álmodtam erről, sokszor mondtam a hozzám közel álló embereknek, hogy meg akarom nyerni ezt a díjat – és összejött. Mérhetetlenül büszke vagyok rá.

– Az Aranylabdáról is szokott álmodozni?
– Soha nem lehet tudni… Az Aranylabda megszerzése az egyik nagy álmom, egyénileg ez a csúcs. De ennyire nem szaladnék előre, már említettem, mik a rövid távú céljaim, egyelőre azokra fókuszálok.

– A Liverpool legutóbb kilenc évvel ezelőtt jutott be a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe. Mennyire nagy a nyomás az FC Porto elleni nyolcaddöntő előtt?
– Szó sincs semmiféle extra nyomásról. Számunkra minden sorozat, minden mérkőzés fontos, legyen szó a Bajnokok Ligájáról, a bajnokságról vagy az FA-kupáról. Persze tagadhatatlan, hogy a BL a szurkolók és a klub számára is különleges, de mi minden találkozón a maximumra törekszünk. A Porto erős ellenfél, de bízom benne, hogy mi még jobbak leszünk.

– A végső győzelemre mennyi esélyt lát?
– Mint mondtam, a futballban bármi megtörténhet. Egyelőre a soron következő feladatokkal foglalkozom.

A nyáron Egyiptommal a csoportból való továbbjutás lesz a cél (Fotó: AFP)
A nyáron Egyiptommal a csoportból való továbbjutás lesz a cél (Fotó: AFP)

– Mennyire volt nehéz egyiptomi játékosként Európába igazolni, megszokni az itteni életstílust, közeget, kultúrát?
– Nem volt könnyű, és akkor finoman fogalmaztam. Nem beszéltem a nyelvet, hiányzott a családom, és hatalmas volt rajtam a nyomás, de meg sem fordult a fejemben, hogy visszatérjek, mert topjátékossá akartam válni. Keményen dolgoztam, hogy minél magasabb szinte jussak, és úgy érzem, jó úton járok, nem akarok róla letérni. Az én példám is mutatja, hogy bár nem könnyű, de kellő munkával és kitartással elérheted, amit igazán szeretnél.

– Milyen volt a gyermekkora?
– Teljesen átlagos. Nem voltam túl jó tanuló, ellenben amikor csak tudtam, az utcán fociztam a barátaimmal. Mindig örömmel megyek vissza Nagrigba, az az igazi otthonom, és soha nem felejtem el, honnan jöttem.

– Korábban Ronaldót, Francesco Tottit és Zinédine Zidane-t említette, amikor a példaképeiről kérdezték, de elsőként szinte mindig Zidane-t emeli ki.
– Kérdezzen meg bárkit, mindenki tudja, milyen fantasztikus futballisták voltak. Minden mérkőzésen érezted a varázslatot, amikor pályára léptek. Szerencsés vagyok, mert gyerekként rajongtam Tottiért, később volt lehetőségem együtt játszani vele, és mondanom sem kell, rengeteget tanultam tőle.

– Az utóbbi időben többször szóba került a neve a Real Madridnál. Lát esélyt arra, hogy a közeljövőben a királyiakhoz igazol?
– Egyelőre a Liverpool játékosa vagyok, jól érzem magam, és szeretném, ha a klub minél sikeresebb szezont zárna, úgyhogy ne várja, hogy erről többet mondjak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik