Manchester City: 2025-ig hosszabbítottak Kevin De Bruynével

Vágólapra másolva!
2021.04.07. 12:10
null
A Manchester City 2025 nyaráig hosszabbított Kevin De Bruynével (Fotó: Twitter/Manchester City)
A Manchester City labdarúgócsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy 2025 nyaráig meghosszabbította belga középpályása, Kevin De Bruyne szerződését.

 

Kevin De Bruyne szerződése még két évig, azaz 2023-ig volt érvényes, ám az angol bajnokságot vezető, Bajnokok Ligája-negyeddöntős Manchester City most további két évvel, 2025 nyaráig meghosszabbította azt.

A most 29 éves középpályást 2015 augusztusában szerződtette a Manchester City, előtte a Wolfsburg, a Werder Bremen, a Chelsea és a Genk labdarúgója volt. A manchesteri együttesnél az eddig eltöltött öt és fél esztendő alatt két bajnoki címet, egy FA-kupát, négy Ligakupát nyert, 2020-ban pedig az idény legjobb játékosának is megválasztották Angliában.

„Nem is lehetnék boldogabb. 2015-ben csatlakoztam a Cityhez, azóta otthon érzem magam itt. Szeretem a szurkolókat, a családom megtalálta a helyét Manchesterben, s a játékom sokat fejlődött” – mondta az új szerződése aláírása után Kevin De Bruyne, aki azt is hozzátette, hogy Pep Guardiolával, a csapat menedzserével hasonlóképpen gondolkoznak a labdarúgásról, és számára rendkívül fontos, hogy ilyen jó kapcsolatot tudott kialakítani az edzőjével.

Txiki Begiristain, a Manchester City sportigazgatója többek között úgy kommentálta a 80-szoros belga válogatott hosszabbítását, hogy „ez egy rendkívül jelentős pillanat a klub életében.”

De Bruyne eddig 255 mérkőzésen lépett pályára a Cityben, és összesen 65 góllal, valamint 105 gólpasszal segítette a csapatát.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik