Man. United: szerződtették Jadon Sanchót – hivatalos

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.07.23. 14:14
null
Jadon Sancho az angol válogatott egyik júniusi edzésén (Fotó: AFP)
A Manchester United pénteken a hivatalos honlapján bejelentette, hogy szerződtette Jadon Sanchót. Az eddig a Borussia Dortmundot erősítő angol válogatott labdarúgó 2026 nyaráig írt alá az Old Traffordon.

 

Jadon Sancho 15 évesen került első klubjából, a Watfordból a Manchester City akadémiájára, majd két évvel később, 2017-ben országot váltott, és a Borussia Dortmundnál folytatta. 2017 októberében mutatkozott be a Bundesligában.

Az elmúlt négy idényben 50 góllal és 64 gólpasszal segítette tétmérkőzéseken a dortmundi csapatot – összegez a Manchester United hivatalos honlapja.

„Mindig hálás leszek a Dortmundnak, amiért megadta a lehetőséget, hogy bemutatkozzak az élvonalban, de végig tudtam, hogy egyszer visszatérek Angliába – idézi az MU honlapja a 21 éves, 22-szeres angol válogatott labdarúgót. – A Manchester Unitedhez szerződni egy álom megvalósulása, alig várom, hogy pályára léphessek a Premier League-ben. Fiatal, izgalmas csapathoz csatlakozom, és biztos vagyok benne, hogy olyan különleges élményekben részesítjük majd a publikumot, amilyeneket megérdemel.”

A két csapat már július elején megegyezett a játékos klubcseréjében; a Manchester United 85 millió eurót fizet érte a Borussiának. Paul Pogba (105 millió euró) és Harry Maguire (87 millió) után Sancho az MU történetének harmadik legdrágább igazolása.


 

 

Legfrissebb hírek

DAC: Yhoan Andzouana távozott, Abdoulaye Gueye érkezett – hivatalos

Minden más foci
11 órája

Védőt igazolt a Debrecen és a Diósgyőr, 53 millióért sem engedik el a Serie A gólkirályát – keddi transzferhíradó

Minden más foci
12 órája

Jön a Williams utáni és a Williams helyetti korszak Barcelonában

Spanyol labdarúgás
2025.07.07. 18:31

Párizsba beszökött az ész

Francia labdarúgás
2025.07.07. 11:31

Gyökeres mindenben megegyezett az Arsenallal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.07.06. 15:43

Bejelentette a spanyol középpályás érkezését az Arsenal – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.06. 14:14

Eseménydús ráadást és spanyol sikert hozott a Real Madrid és a Dortmund mérkőzése

Klub-vb
2025.07.05. 23:55

A Bayern sem tud a széllel szemben gazdálkodni: a topjátékosnak topfizetés kell!

Német labdarúgás
2025.07.05. 17:06
Ezek is érdekelhetik