FA-kupa: ismét Chelsea–Liverpool döntő – melyik német edző ír történelmet?

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
Vágólapra másolva!
2022.05.14. 11:23
null
Német edző még sohasem hódította el az FA-kupát – szombaton a Chelsea-t irányító Thomas Tuchel (balra) vagy a Liverpool kispadján ülő Jürgen Klopp lesz az első (Fotó: Getty Images)
Chelsea–Liverpool döntőt rendeznek szombaton a jubileumi angol kupasorozatban, Thomas Tuchel vagy Jürgen Klopp történelmet ír.

 

A világ legrégebbi – az idén kereken 150 éves – kupasorozatának döntőjében megismétlődik a tíz évvel ezelőtti párosítás: 2012 után újra Chelsea–Liverpool összecsapásra kerül sor az angol FA-kupáért. Akkor Didier Drogba, Ramires, illetve Andy Carroll góljával 2–1 a Chelsea nyert, de abból a meccsből persze nem lehet kiindulni, még azzal együtt sem, hogy a Liverpool azóta először jutott döntőbe.

AZ IDEI MÁSODIK CHELSEA-LIVERPOOL KUPADÖNTŐ
Noha az FA-kupa döntőjében tíz év után találkoznak, 2022-ben már játszott egymással kupadöntőt a Chelsea és a Liverpool: február 27-én a Ligakupa aranycsatájában is ez a két csapat mérkőzött meg. Az ugyancsak a Wembleyben rendezett találkozón 0–0 után maratoni tizenegyespárbaj következett, amelyet 11–10-re a Liverpool  nyert meg, a kapusokra is sor került a rúgásoknál, és éppen a Chelsea spanyol portása, Kepa Arrizabalaga volt az egyetlen hibázó.

A „kékeknek” ez a tizenhatodik, a „vörösöknek” pedig a tizenötödik döntője lesz, ezzel az Arsenal (21) és a Manchester United (20) mögött ők a harmadikak, illetve a negyedikek a vonatkozó rangsorban. A Chelsea az elmúlt hat évben már ötödször döntős (de csak egyszer nyert, 2018-ban az MU ellen), és egymás után harmadszor jutott be, elsőként a 2001 és 2003 között triplázó Arsenal óta. Viszont azt nyilván szeretné elkerülni a 2020-as és 2021-es vereség után, hogy a Newcastle-t követően (1974, 1998, 1999) az első csapat legyen, amely legutóbbi három FA-kupa-döntőjét egyaránt elbukja.

Először fordul elő a kupa történetében, hogy két német edző csap össze, mivel a Chelsea-t Thomas Tuchel, a Liverpoolt Jürgen Klopp irányítja, és a győztes az első német tréner lesz, aki magasba emelheti az FA-kupát. A két szakember 19. alkalommal mérkőzik meg egymással minden sorozatban, de kieséses párharcban csak harmadszor, az eddigi kettőt (a 2016-os Európa-liga-negyeddöntőt és a 2022-es Ligakupa-döntőt) Jürgen Klopp nyerte meg. Ő a legendás Bob Paisley után a második Liverpool-edző lett, aki négy kupasorozat fináléjába (BEK/BL, UEFA-kupa/El, FA-kupa, Ligakupa) is elvezette a csapatot.

„Nagy bennem az izgalom, mert sohasem lehettem még ott az FA-kupa-döntőjében, pedig minden évben elvárják ezt tőlünk – mondta Jürgen Klopp a Liverpool honlapjának adott interjújában. – Ligakupa-döntőben már kétszer is szerepeltem a csapattal, így van elképzelésem arról, milyen lesz a hangulat, és mivel az FA-kupa igazán különleges sorozat, biztos vagyok benne, hogy a Wembleyben az atmoszféra még fokozható is. Büszke vagyok arra, hogy úgy jutottunk el az utolsó mérkőzésig, hogy a keret minden játékosát bevetettük, sőt néhány tehetséges fiatalt az akadémiáról is, tudom, milyen hatalmas élményt jelentett ez Kaide Gordonnak vagy Elijah Dixon-Bonnernek. Ebben a kiírásban meccselhettem először a legendás Nottingham Forest ellen, ami nekem maradandó élmény. Négy trófeát is nyerhetünk ebben az idényben, és mi vagyunk a Liverpool, meg kell tennünk mindent azért, hogy mind a négyet besöpörjük.”

A Chelsea-hez kapcsolódó friss hír, hogy a legutóbbi bajnoki fordulóban a Leeds ellen súlyosnak tetsző bokasérülést szenvedő Mateo Kovacic – akiről néhány napja Thomas Tuchel azt mondta, csoda lenne, ha pályára lép – brit sajtóhírek szerint mégis játszhat a Liverpool ellen.

ANGOL FA-KUPA
DÖNTŐ
17.45
: Liverpool–Chelsea (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik