PL: Conte szerint ez kell, hogy a topcsapatok szintjére jusson a Tottenham

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.08.29. 18:16
null
Conte szerint idő, türelem és legalább két átigazolási időszak kell a Tottenhamnek (Fotó: AFP)
Három győzelemmel és egy döntetlennel kezdte az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) új, 2022–2023-as idényét a Tottenham Hotspur, amelynek menedzsere, Antonio Conte szerint a klubnak még két átigazolási időszakra van szüksége, hogy a bajnoki cím várományosai közé kerüljön.

 

Négy meccsen szerzett tíz ponttal kezdte az új évadot a Tottenham, amely nyáron jelentős erősítéseket hajtott végre Ivan Perisic, Richarlison, Fraser Forster, Yves Bissouma és Djed Spence megszerzésével. Antonio Conte, a csapat menedzsere a Nottingham Forest elleni győzelem után arról beszélt, hogy a klub már nem tervez újabb érkezőt az átigazolási ablak zárása előtt.

„A régi játékosokkal próbáltam meg kezdeni, mert ők reális képet adnak nekem. Az új érkezők közül van akivel még csak másfél hónapja dolgozunk együtt, de úgy gondolom, jól döntöttem, mert négy jó eredményt értünk el négy mérkőzésen. Amikor viszont három naponta kell játszani, akkor természetesen rotálunk. A játékosoknak pedig meg kell érteniük, hogy van, amikor padoznak, van, amikor csereként lépnek pályára. És ebben az időszakban a klub is megtudja, mennyire komplett a keret. Az előző idényhez képest is sokkal »készebbek« vagyunk, de még nem értük el a topcsapatok szintjét. Ehhez időre, türelemre és legalább két átigazolási időszakra van szükségünk” – húzta alá Conte.

AZ ÁLLÁS
1. Arsenal 4 4 11–3 +8 12
2. Manchester City 4 3 1 13–5 +8 10
3. Tottenham 4 3 1 9–3 +6 10
4. Brighton & Hove Albion 4 3 1 5–1 +4 10
5. Leeds United 4 2 1 1 7–4 +3 7
6. Chelsea 4 2 1 1 5–6 –1 7
7. Newcastle 4 1 3 6–4 +2 6
8. Manchester United 4 2 2 4–7 –3 6
9. Liverpool 4 1 2 1 13–5 +8 5
10. Brentford 4 1 2 1 9–6 +3 5
11. Fulham 4 1 2 1 6–6 0 5
12. Crystal Palace 4 1 1 2 6–8 –2 4
13. Southampton 4 1 1 2 5–8 –3 4
14. Nottingham Forest 4 1 1 2 2–5 –3 4
15. Aston Villa 4 1 3 3–7 –4 3
16. West Ham 4 1 3 1–5 –4 3
17. Bournemouth 4 1 3 2–16 –14 3
18. Everton 4 2 2 3–5 –2 2
19. Wolverhampton 4 2 2 2–4 –2 2
20. Leicester City 4 1 3 6–10 –4 1

 

Legfrissebb hírek

Az Aranycsapat ihlette a Chelsea új idegenbeli mezét

Angol labdarúgás
2025.06.12. 15:46

Matheus Cunha aláírt a Manchester Unitedhez – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.12. 15:34

A Manchester City bejelentette Reijnders érkezését – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.11. 10:32

A Manchester City szerződtette Rayan Cherkit – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.10. 20:12

Ezért akadtak el a tárgyalások a Liverpool és a Leverkusen között Wirtz ügyében

Angol labdarúgás
2025.06.10. 14:14

Megvan az egyezség, a City és a Lyon megállapodott Cherki átigazolásáról

Angol labdarúgás
2025.06.09. 14:29

Öt játékos távozását jelentette be a West Ham United

Angol labdarúgás
2025.06.09. 13:44

Reijnders aláírt, hamarosan bejelenti a Man. City – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.06.09. 12:40
Ezek is érdekelhetik