NFL: már csak két bajnok versenyben; megtörik a Viking-átok?

Vágólapra másolva!
2020.01.10. 17:41
Már csak nyolc csapat van talpon az NFL 2019-es idényében, a két irányítólegenda, Drew Brees és Tom Brady egyaránt elhasalt csapatával a wild card körben. A konferencia-elődöntők előtt még kicsit visszatekintettünk a playoff nyitányára, de a tippek most sem maradnak el.



NEM SZÉGYEN A FUTÁS, HANEM HASZNOS!

A wild card kör legnagyobb meglepetését szerezte a Tennessee Titans, mivel idegenben legyőzte a címvédő New England Patriotsot, most pedig az alapszakaszelső Baltimore Ravens orra alá törne borsot. A két gárda legutóbb a 2018-as alapszakasz során találkozott, akkor a Hollók idegenben 21–0-ra nyertek, de ebből aligha kell messzemenő következtetéseket levonni, hiszen ekkor a Baltimore-t még Joe Flacco, míg a Tennessee-t Marcus Mariota irányította…


NEM SZÉGYEN A FUTÁS, HANEM HASZNOS!

A wild card kör legnagyobb meglepetését szerezte a Tennessee Titans, mivel idegenben legyőzte a címvédő New England Patriotsot, most pedig az alapszakaszelső Baltimore Ravens orra alá törne borsot. A két gárda legutóbb a 2018-as alapszakasz során találkozott, akkor a Hollók idegenben 21–0-ra nyertek, de ebből aligha kell messzemenő következtetéseket levonni, hiszen ekkor a Baltimore-t még Joe Flacco, míg a Tennessee-t Marcus Mariota irányította…

Amióta Ryan Tannehill lett a Titánok kezdője, az együttes 11 meccset játszott, ebből nyolcat megnyert, és a korábban gyakran nézhetetlen játékot felváltotta a ponteső – minden találkozón eljutott 20-ig a csapat, sőt, ötször 30 felett zárt.

Ezzel együtt a védelem teljesítménye sem volt mindig fényes (három 30 feletti, nyolc legalább 20 pontos meccs), ez pedig az alapszakasz legjobb támadósora (33.2 pont) ellen problémát jelenthet. A 23. születésnapját nemrég ünneplő Lamar Jackson fémjelezte alakulat meccsenkénti 206 yardos futásátlagával új rekordot állított fel a 16 meccses alapszakasz történetében, érdekesség viszont, hogy a Titánoknál van a liga futókirálya, Derrick Henry (1540 yard), aki a Patriotsot gyakorlatilag egyedül verte meg (182 futott és 22 elkapott yardja volt, a többi csapattársának összesen 73…).

A legértékesebb egyetemi játékosnak járó Heisman-trófeát egyaránt elhódító Lamar Jackson (1206), Mark Ingram (1018) és Derrick Henry (1540) egyaránt 1000 futott yard felett zárt, ez a negyedik olyan playoffmeccs lesz, amelyen három 1000 yardos játékos is pályára lép.



VÉGET ÉRT A DINASZTIA?

A Patriots egymást követő két hazai vereséggel zárta az idényt, ezzel megszakadt félelmetes sorozata: ezt megelőzően 104 meccset játszott le otthon zsinórban a New England anélkül, hogy két meccset egymás után elveszített volna. A második legjobb sorozatot a Miami mondhatja magáénak, 1976 és 1986 között 88 ilyen meccsel. A Hazafiaknak ezzel megszakadt egy másik NFL-rekord sorozata is, ezt megelőzően sorozatban nyolc konferenciadöntőt játszott a gárda. Ryan Tannehill ötödször nyert csapatával Tom Brady ellen (5–6), ennél több sikert csupán Peyton Manning (6–11) tud felmutatni.



VISSZAVÁGÁSRA KÉSZÜLNEK MAHOMESÉK

Az előző idény legértékesebb játékosának megválasztott Patrick Mahomes gyengébb idényen van túl (4031 yard, 26 TD, 5 interception, 105.3-as irányítómutató), de ebbe belejátszott a sérülése is. Csapata így is 12–4-gyel zárt. A forma kifejezetten jó, hiszen a Chiefs hat sikerrel fejezte be az alapszakaszt, ráadásul három meccsen 10 pontot sem engedett a védelem. Érdekesség, hogy a Kansas City mindhárom még aktív AFC-csapat ellen játszott az alapszakaszban, és csak a Ravenst tudta megverni! A Texans épp Kansas Cityben tréfálta meg a Főnököket, méghozzá remek futójátékának (192 yard) köszönhetően, a houstoni csapat csaknem 40 percig birtokolta a labdát, ez pedig végzetesnek bizonyult (24–31).

SZAVAZÁS

Melyik csapat nyeri meg az 54. Super Bowlt?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

MEGLESZ RODGERSÉK BOSSZÚJA? MÁR CSAK KÉT BAJNOK VAN VERSENYBEN!

A Saints meglepő veresége után a Seahawks utazhat a fagyos Green Bay otthonába a hétvégén. A két gárda negyedszer találkozhat a rájátszás során, és bár 2004 és 2008 januárjában a Packers örülhetett otthon, 2015-ben az NFC döntőjében Russell Wilsonék sokáig emlékezetes meccsen diadalmaskodtak – bár Aaron Rodgersék már 16–0-ra és 19–7-re is vezettek, ráadásban a Seattle 28–22-re nyert, így bejutott a Super Bowlba, ahol aztán a New England parancsolt megálljt a gárdának.

Érdekesség, hogy a Packers 2008 októberi, seattle-i sikere óta lejátszott nyolc mérkőzésből mind a nyolcszor a házigazda nyert, a Seattle tavaly novemberben egy végjátékban szerzett touchdownnal verte meg 27–24-re a már 14–3-ra is vezető Green Bayt, megszakítva a „sajtfejűek” hárommeccses győzelmi szériáját. Rodgersék így tehát most dupla bosszúra készülhetnek.

A jelenlegi kezdő irányítók közül csupán Rodgers és Wilson tudott Super Bowlt nyerni csapatával, a konferencia-elődöntőkben 2010 óta nem volt ilyen kevés bajnok kezdőirányító, akkor Tom Brady és Ben Roethlisberger révén volt szintén kettő.



METCALF ÚJONCREKORDJA, McCOWN KORCSÚCSA

D. K. Metcalf 160 elkapott yarddal, közte egy 53 yardos touchdownnal keserítette az Eagles szurkolóit, ez újoncrekord a playoffban. A rájátszásban debütáló játékosok közül csak négyen értek el jobb mutatót korábban, mint a 22 éves Seahawks-elkapó: Calvin Johnson (211), Demaryius Thomas (204), Vernon Davis (180) és Raymond Berry (178) múlta még ezt is felül. A Philadelphiába beálló Josh McCown pedig a másik végletet képviseli, ő az első játékos az NFL történetében, aki 40 éves kora után debütált a playoffban. A 40 éves és 185 napos McCown előtt Ben Agajanian tartotta a csúcsot, 37 évvel és 124 nappal, még 1956-ból.



MEGTÖRIK A VIKING-ÁTOK?

Az NFC hat playoffcsapatából egyedül a Minnesota nem élhette át a Super Bowl-győzelem ízét, pedig az 1970-es évek egyik legkiemelkedőbb gárdája négyszer is döntőzhetett már… Mégis, a Seahawks (1 győzelem/2 döntőbeli vereség), az Eagles (1/2), a Saints (1/0), a Packers (4/1) és a 49ers (5/1) is jobban áll az örökranglistán. Most épp az NFC-társrekorderrel csapnak össze a Vikingek (a Dallas Cowboys áll még öt sikerrel), a rájátszások történetében már hatodik alkalommal. Eddig nem sok jó élménye lehetett a Minnesota szurkolóinak, hiszen csupán 1988 januárjában tudott nyerni a csapat, a másik négy felvonást egyaránt a 49ers nyerte meg. A San Francisco a meccsenként szerzett 29.9 pontjával a második helyen zárt, a 19.4 engedett pont a nyolcadik volt ugyan, az engedett 281.8 összyard a 2., a 169.2 passzolt yard pedig a liga legjobb mutatója volt.

VIKINGS–SAINTS? AZ UTOLSÓ JÁTÉK DÖNT!

Ez volt a harmadik alkalom, hogy a Vikings és a Saints playoffmeccse a találkozó utolsó játékával dőlt el, egy ilyen kiélezett párharc sem volt még a liga történetében. Ez a három meccs ráadásul a három legutóbbi összecsapásuk volt, a 2009-es idényben hosszabbításban mezőnygóllal nyert a későbbi bajnok Saints, a 2017-esben egy utolsó pillanatokban esett touchdwonnal fordított a Vikings, most pedig egy hosszabbításos TD-vel nyert a Minnesota.



A WILD CARD KÖR LEGJOBBJAI
Passzolt yardok: Russell Wilson (Seattle) 325
Futott yardok: Derrick Henry (Tennessee) 182
Elkapott yardok: D. K. Metcalf (Seattle) 160

A kategóriák első helyezettjei
Passzolt yardok:
Russell Wilson (Seattle) 325
Futott yardok: Derrick Henry (Tennessee) 182
Elkapott yardok: D. K. Metcalf (Seattle) 160
Szerelések: Tremaine Edmunds (Buffalo), Matt Milano (Buffalo) 12
Sackek: Jerry Hughes (Buffalo) 3
Interceptionök: Duron Harmon (New England), Anthony Harris (Minnesota), Logan Ryan (Tennessee)

BÁTOR JÓSKA

A rájátszás első köre totális kapufa lett, Drew Brees gyengén játszott, a Saints kiesett, Derrick Henry átgázolt a New Englanden, az irányítóit vesztő Eagles nem bírt a Seahawksszal (0/3).

Az új körben nincs sok meglepetés kilátásban, a papírforma négy hazai sikert ígér, úgyhogy a játékosok felé mozgunk. Lamar Jackson 50 futott yard alatt marad a Tennessee ellen, Kirk Cousins háromszor is eladja a labdát San Franciscóban, Green Bayben pedig hiába lesz pályán Aaron Rodgers és Russell Wilson, több futott TD lesz, mint passzolt.

TIPPELDE

A rájátszás első fordulójában mindenkit megtréfált a Vikings – és a legtöbbeket a Titans is –, így ezúttal nem volt pozitív mérlegű tippsor. Az összetettben Kun Zsolt előnye egy pontra csökkent. A konferencia-elődöntőkben három pontot ér a jó tipp.

NFL 2019, RÁJÁTSZÁS
WILD CARD MÉRKŐZÉSEK (2020. január 4. – január 5.)
AFC
New England Patriots (3.)–Tennessee Titans (6.)
13–20
Houston Texans (4.)–Buffalo Bills (5.) 22–19
– h. u.
NFC
New Orleans Saints (3.)–Minnesota Vikings (6.) 20–26
– h. u.
Philadelphia Eagles (4.)–Seattle Seahawks (5.) 9–17
KONFERENCIA-ELŐDÖNTŐK (január 11. – január 13.)
AFC
Baltimore Ravens (1.)–Tennessee Titans (6.) Január 12.,
2.15
Kansas City Chiefs (2.)–Houston Texans (4.) Január 12.,
21.05
NFC
San Francisco 49ers (1.)–Minnesota Vikings(6.) Január 11.,
22.35
Green Bay Packers (2.)–Seattle Seahawks(5.) Január 13.,
0.40
KONFERENCIADÖNTŐK (január 19. – január 20.)
AFC
A, konferencia-elődöntő magasabban rangsorolt továbbjutója, (1./2./4.)–
A konferencia-elődöntő alacsonyabban rangsorolt továbbjutója (2./4./6.)
Január 19.,
21.05
NFC
A, konferencia-elődöntő magasabban rangsorolt továbbjutója, (1./2./5.)–
A konferencia-elődöntő alacsonyabban rangsorolt továbbjutója (2./5./6.)
Január 20.,
0.40
SUPER BOWL 54 (február 3.)
Az AFC győztese (1./2./4./6.)–Az NFC győztese (1./2./5./6.) 0.30*
*Hard Rock Stadium (Miami, Florida)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik