22 pontos győzelemmel vágott vissza a Golden State-nek a Houston

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.17. 08:41
null
Hiába Durant remek teljesítménye, a Houston egyenlített a GSW ellen (Fotó: Twitter/NBA)
Sokkal keményebb játékot mutatott a Rockets és a 38 pontos Kevin Durantet leszámítva teljesen lebontotta a Warriorst az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) nyugati döntőjében, ezzel kiegyenlítette a párharcot.

 

Houston Rockets–Golden State Warriors 127–105

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a kezdo5.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a kezdo5.hu

Felszívta magát a Houston. Az első meccshez képest ezúttal sokkal keményebben játszottak a hazaiak elöl-hátul, védekezésben nagyon levették a pályáról a Splash Brotherst, egyedül Kevin Duranttel nem tudtak mit kezdeni, de ez most belefért, mivel támadásban is jóval agresszívebbek tudtak lenni – folyamatosan támadták a gyűrűt, nyomás alatt tartották ellenfelüket és ezúttal jól is dobtak. Már az első negyedben volt egy 13–2-es futásuk, amellyel megléptek, majd a második játékrészben voltak már 19 pontos előnyben is, gyakorlatilag állva hagyták ellenfelüket – kisebb rohamokkal azért rendre válaszolni tudott a GSW, de így is 14 pont volt közte a nagyszünetben. Innen pedig nem volt már visszaút, a Houston a folytatásban sem csökkentette a nyomást és nem engedte már be tíz pont alá ellenfelét – 89-100 után, a negyedik negyed közepén volt még egy 11–0-s Rockets-futás, ez volt az utolsó, döntő szó. A hajrában már lehetőséget kaptak a cserék mindkét oldalon, nem volt miért izgulni, a texasiaknál most elsősorban Eric Gordon (27 pont, 6/9 tripla), Trevor Ariza (19 pont, 7/9 mezőnyből, 6 gólpassz) és PJ Tucker (22 pont, 8/9 mezőnyből, 5/6 tripla, 7 lepattanó, 4 gólpassz) játékát lehet dicsérni, ők jelentették a különbséget, mert James Harden (27 pont, 9/24 mezőnyből, 3/15 tripla, 3 gólpassz), valamint Chris Paul (16 pont, 6/14 mezőnyből) sem dobott jól – összességében 50 százalék felett tüzelt mezőnyből a társaság és 38 százalékkal vert be 16 triplát, ennek köszönhetően sima győzelemmel egyenlítette ki a párharcot.

Nem talált fogást a GSW. Kevin Durant (38 pont, 13/22 mezőnyből) egy-egyei most is ültek, de ezúttal körülötte elfogyott a vendégcsapat, nagyon szenvedett a Houston védekezése ellen a bajnok – Steph Curry (16 pont, 7/19 mezőnyből, 1/8 tripla, 7-7 lepattanó és gólpassz) volt az egyetlen, aki tíz pont fölé jutott Duranten kívül, Thompson (8 pont, 3/11) teljesen eltűnt, a többiek közül pedig senki nem tudott kettőnél több mezőnykosarat szerezni. Összességében jóval gyengébben dobtak, főleg kintről, nem járt igazán jól a labda, emellett pedig védekezésben is komoly gondjaik voltak, nem tudtak mit kezdeni a Rockets betöréseivel, folyamatosan kapták ezekből a pontokat. A párharc így még nem dőlt el, de Steve Kerr csapata a pályaelőnyt akkor is elvette, otthon pedig akár döntő előnybe is kerülhet, ha fejben vissza tud térni az első meccsen nyújtott teljesítményhez.

A Rockets legjobb dobói: Harden 27/9, Gordon 27/18, Tucker 22/15
A Warriors legjobb dobói: Durant 38/9, Curry 16/3, Thompson 8/6

NBA, RÁJÁTSZÁS
NYUGATI FŐCSOPORT, DÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
Houston Rockets–Golden State Warriors 127–105
(26–21, 38–29, 31–29, 32–26)
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–1

Legfrissebb hírek

„Anthony Edwards olyan, mint Rozsomák”; Curry sérülése után nem jött szintlépés Butlertől 

Amerikai sportok
2025.05.16. 19:34

NBA: a címvédő Boston életben tartotta a továbbjutási reményeit

Amerikai sportok
2025.05.15. 07:45

NBA: szépített a Boston a New York Knicks ellen, lépéselőnyben a Minnesota

Amerikai sportok
2025.05.11. 09:11

A Curry nélküli GSW-t simán verte és egyenlített a párharcban a Minnesota – videók

Amerikai sportok
2025.05.09. 07:17

Ilyen még nem volt az NBA-ben: mind a négy főcsoport-elődöntő a vendégcsapat győzelmével indult!

Amerikai sportok
2025.05.07. 07:50

Buddy Hield parádézott, a Golden State a hetedik meccsen jutott tovább a második körbe

Amerikai sportok
2025.05.05. 08:55

NBA: idegenben nyert a Houston, otthon harcolhatja ki a továbbjutást

Amerikai sportok
2025.05.03. 08:14

Hiába Doncic 28 pontja, a Minnesota Gobert dupla duplájával búcsúztatta a Lakerst

Amerikai sportok
2025.05.01. 08:28
Ezek is érdekelhetik