NBA: csúnyán kikapott mindkét Los Angeles-i gárda

Sári RolandSári Roland
Vágólapra másolva!
2024.12.05. 09:09
LeBron jó játéka közel sem volt ezúttal elég (Fotó: Getty Images)
A Los Angeles Lakerst a Miami Heat 134–93-ra verte meg, míg a Los Angeles Clippers 108–80-ra kapott ki a Minnesota Timberwolvestól az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) magyar idő szerint csütörtöki játéknapján.

A Miami az első negyedtől kezdve dominálta a találkozót és ugyan az első félidőben még próbált kapaszkodni a Lakers, a folytatásban már egyértelműen látszott, hogy semmi esélye a győzelemre.

A Lakersnél a lassan 40 éves LeBron James egy hosszabb rossz széria után most ismét jól játszott, de a kevesebb mint fél óra alatt összeszedett 29 pont így is kevésnek bizonyult. A hazaiaknál ezúttal Tyler Herro volt magasan a legkiemelkedőbb, aki 31 pontig jutott, pedig szintén csak 27 percet töltött a pályán. 

A Lakershez hasonlóan a Clippers is borzalmasan kezdte a találkozót, már az első negyedben csaknem 20 pontos hátrányt szedett össze, így nem volt meglepő, hogy ebből már nem tudott felállni a meccs végéig – végképp, hogy a csapat egyetlen egészséges sztárja, James Harden mindössze öt pontot tudott dobni. 

A Minnesotában azonban többen is remekeltek, Julius Randle 20, Anthony Edwards 16 ponttal zárt – pedig érthető módon nem kellett végigjátszaniuk a mérkőzést –, míg a háromszoros év védője, Rudy Gobert öt labdalopással és egy blokkal vette ki a részét a diadalból. 

NBA, 
ALAPSZAKASZ
Los Angeles Clippers–Minnesota Timberwolves 80–108
Miami Heat–Los Angeles Lakers 134–93
Philadelphia 76ers–Orlando Magic 102–106
Brookly Nets–Indiana Pacers 99–90
Boston Celtics–Detroit Pistons 130–120
Milwaukee Bucks–Atlanta Hawks 104–119
 

 

Legfrissebb hírek

Dől a lé, de kidőlnek – Moncz Attila publicisztikája

Amerikai sportok
1 órája

NBA: Janisz megsérült; vége a Trail Blazers és a Clippers rossz szériájának

Amerikai sportok
17 órája

Nyert a Warriors otthonában, és továbbra is hasít a címvédő OKC – videó

Amerikai sportok
2025.12.03. 08:57

Hiába Jokics újabb tripla duplája, odahaza átok ül a Denveren – megint kikapott

Amerikai sportok
2025.12.02. 08:27

Luka Doncic és Austin Reaves is remekelt, a Lakers simán legyőzte Pelicanst

Amerikai sportok
2025.12.01. 08:38

NBA: Nikola Jokics 26 ponttal segítette a Sunst legyőző Nuggetset

Amerikai sportok
2025.11.30. 09:02

A Knicks és a Spurs ki-ki meccset nyert, teljes az NBA-kupa rájátszásának mezőnye

Amerikai sportok
2025.11.29. 07:08

A Lakers simán nyerte a Los Angeles-i rangadót az NBA-kupában

Amerikai sportok
2025.11.26. 08:51
Ezek is érdekelhetik